A Baranya megyei Siklóson tartott Lázárinfót az építési és közlekedési miniszter október 7-én, ahol közvetlenül lehetett őt kérdezni. Lázár János gyakorlatilag az egyetlen fideszes, aki rendszeresen tart utcai fórumokat, ezért a helyi témák mellett gyakran kérdezik országos ügyekről.
Lázár a legtöbb kérdést a közeli pécsi Pride-ról kapta. Habár júliusban még úgy vélte, hogy a budapesti Pride megtartása az egész Fidesz számára kudarc volt, most úgy gondolja, hogy a pécsi felvonulás csupán a pécsi Fidesz kudarca. Szerinte a feladatuk egy társadalmi mozgalom kialakítása lett volna, amely felhívja a figyelmet a menet hatásaira.
„Meg kellett volna a Fidesznek szervezni Pécsen egy családpárti, családbarát, gyerekközpontú fellépést, ami teljesen ellentétes a Pride-dal” – fogalmazott.
Elmondta azt is, hogy a Pride megakadályozásánál nem az áprilisban megszavazott törvény a kérdés (amely a gyermekek védelmére hivatkozva szűkíti a gyülekezési jogot, tehát tiltja a Pride-ot), hanem társadalmi nyomást kellett volna gyakorolnia a pártnak. Azt, hogy az esemény megtörténhetett, nem a kormány vagy a törvényhozás gyengeségének tekinti Lázár, hanem az állam nagyvonalúságaként értelmezi: szerinte Magyarországon a gyülekezési jogot senki nem akarja korlátozni, mert egy olyan demokratikus ország, ahol a rendőrség és a hatalom egy tüntetés törvényes lebonyolítását mindig garantálja, ezért tartható meg ugyanígy a Becsület napja nemzetközi szélsőjobboldali felvonulás is.
Lázár János nagy vitának tartja, hogy a gyülekezési jog, vagy a gyermekek védelmére alkotott törvény erősebb jogszabály, de szerinte a gyülekezési jog mindent felülír. Aztán arra a kérdésre, hogy ha a gyülekezéshez való jog ennyivel magasabb szintű, akkor miért nem engedélyeznek Palesztina-párti megmozdulásokat, úgy válaszolt, hogy a kettő megítélése különbözik. Úgy gondolja, hogy ezek a megmozdulások Izrael-ellenesek, ezért Európa egyik legnagyobb zsidó közösségével rendelkező városának utcáin nincs helyük.
Kapott kérdést Lázár a halálbüntetéssel kapcsolatban is. Lázár Jánosról régóta köztudott, hogy a halálbüntetés pártolója, a témát azonban ismét felemlegette a pedofilbotrányok okán.
„Ha igazság lenne, halálbüntetést érdemelnének a pedofilok. Bele fogok szállni abba, hogy a kémiai kasztrálást mindenféleképpen a Btk.-ba beiktassuk, de a tényleges életfogytiglanit is fel fogom vetni.”
Nemcsak a pedofilok kapcsán tarja azonban arányosnak az efféle retorziót, hanem a kiszolgáltatott emberek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén is, például ha egy idős ember lesz rablógyilkosság áldozata, vagy ha egy csecsemőt agyonvernek.
A Szőlő utcai ügyről is kérdezték Lázárt, amelyet a parlamenti ellenzék összemosott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes személyével. Emlékezetes, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy a magyar politikában sosem látott számonkérésre lesz szükség: „Az a személyes véleményem, hogy […] az összes fékevesztett elkövetővel szemben el kell járni, ha úgy tetszik, meg kell torolni az aljasságukat.” Lázár János erről azt mondta, hogy ilyen jellegű lépéseket még nem lát, de igaza van a frakcióvezetőnek, egy ilyen rágalmazás és hazugság nem maradhat következmények nélkül. Nem tartja aggodalomra intőnek a megtorlás kifejezést sem, úgy véli, hogy egy bajtársukat támadás érte, ilyenkor elég sok az indulat.
„Dehogy bántam meg, hogy bántam volna meg?” – mondta Lázár, amikor az öngyilkosságot elkövető hódmezővásárhelyi rendőrfőkapitányról tett kijelentéséről kérdezték.
Szabó Zsolt rendőr alezredes azután vetett véget életének, hogy egy lejárató cikk jelent meg róla egy helyi fideszes portálon, a Promenad24-en. Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere szerint egyértelmű a kapcsolat a kettő között, mert Szabó a cikk megjelenése után fel is ajánlotta a lemondását feletteseinek. Lázár János akkor, a tragédia után úgy nyilatkozott, hogy szerinte egy cikk miatt nem lesz öngyilkos az ember. A miniszter most azt mondta, hogy nem bánta meg a kijelentését, mert szerinte Magyarországon nem neveznek ki olyan embert ilyen magas pozícióba, akinél felmerül az öngyilkosság lehetősége egy újságcikk miatt. Nem érzi sértőnek a kijelentést, teljesen biztos benne, hogy magánéleti problémák vezettek a tragédiához.
Borítóképünk egy tavaszi, nagykőrösi fórumon készült.