Újabb miniszter győzködi Varga Juditot, hogy visszatérjen, Magyar Péternek is van válasza erre

Az EU-ügyi miniszter elmondta, a napokban egyeztetett Varga Judittal, és számít a visszatérésére, mert „a kiállása erősít minket”. Közben Magyar Péter jelezte: ha volt feleségét indítaná az ő körzetében a választáson a Fidesz, akkor nem indulna ott el egyéniben.

  • HVG

„Minden olyan eszköz, minden olyan gesztus, amivel ő a politikai közösségünk melletti kiállásról, támogatásról tesz tanúbizonyságot, az bennünket erősít, és annak mi nagyon örülünk” – mondta Varga Juditról az Orbán-kormány EU-ügyi minisztere, aki a volt igazságügy-miniszterrel egyeztetett erről a kérdésről.

Ahogyan korábban írtunk róla,

a Fidesznél a Tisza Párttal szemben mért hátrány ledolgozásának egyik lehetősége lehet Varga Judit visszatérése. 

Bóka János a Hetek podcastműsorában jelezte: 

„Mind emberi, mind szakmai, mind erkölcsi, mind politikai értelemben csak a legjobbakat tudom róla mondani. Azt gondolom, hogy egy nagyon erős pillére mind a mai napig a mi politikai közösségünknek” – mondta a miniszter, aki szerint Varga ezt a támogatást „sokféleképpen kifejezésre juttatta” eddig is, és a jövőben is megteheti.

https://www.youtube.com/watch?v=CH4Tih373X8

„Minden olyan eszköz, gesztus, amivel ő a politikai közösségünk melletti kiállásról, támogatásról tesz tanúbizonyságot, bennünket erősít, és annak mi nagyon örülünk” – magyarázta Bóka János. Hozzátette: a visszatérés formáját és időpontját Varga dönti el, „ennek a határait csak ő tudja megítélni”, és ő dönti el, mit közöl a nyilvánossággal.

A közélettől tavaly februárban a kegyelembotrány nyomán a K. Endrének kegyelmet adó Novák Katalin államfővel együtt távozó Varga – aki igazságügyi miniszterként ellenjegyezte a kegyelmi döntést – közéletbe visszatérését egyre többen sürgetik a Fideszben, így tett például Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is. 

Varga volt férje, Magyar Péter is foglalkozik a kérdéssel. A Szabad Európának adott friss interjújában is felmerült a téma, hogy mi lesz, ha a Fidesz abban az egyéni körzetben indítaná képviselőjelöltként Vargát, ahol Magyar lesz a jelölt: Budapest XII. kerületében. Arra a kérdésre, hogy ez esetben ő is elindulna-e a körzetben, Magyar annyit válaszolt: nem. 

https://hvg.hu/itthon/20251014_Magyar-Peter-Egy-ketharmad-kozeli-gyozelem-kuszoben-allunk-Tisza-interju-Orban-ebx

Varga visszahívásának és kampányban bevetésének mindenesetre a Fidesz számára is van kockázata, erről itt írtunk bővebben: 

https://hvg.hu/360/20251014_Harom-durva-politikai-arnyek-ami-miatt-Varga-Judit-visszahivasa-es-kampanybevetese-sulyos-kockazat-a-Fidesznek

Hozzászólások