Légzésbénulás és koponyaalapi törés következtében vesztette életét az a hatéves kislány, akire hat évvel ezelőtt rázuhant egy óvodaudvari játék gerendája. A csányi mászókabaleset sérelemdíjperében a bíróság megállapította, hogy a tragédiáért az óvoda is felelősséggel tartozik – írta a Bors.
A hatéves Mercédesz a helyszínen meghalt, amikor a barátaival felmászott az intézmény udvarán álló játékra, ám az az elkorhadt lábazat miatt kidőlt.
A lapnak azt mondta, hogy a kislány apja, hogy nincs az az összeg, ami enyhíthetné a fájdalmukat, de egy megítélt kártérítés legalább könnyebbé teheti a testvérek életét.
A családot képviselő ügyvédi iroda azt közölte, hogy már 2011-ben – nyolc évvel a baleset előtt – megállapította a felülvizsgálati jogkörrel rendelkező hatóság, hogy a mászóka balesetveszélyes. Az óvoda vezetője nem tiltotta meg a veszélyes játék használatát, nem akadályozta meg annak igénybevételét, és nem zárta le a gyerekek elől, miközben a munkaköri leírásában szerepelt a balesetvédelmi szabályok betartásáról való gondoskodás is – írta az ügyvédi iroda.
A baleset után a biztosító mindössze 9,5 millió forintot fizetett ki. A család 70 millió forintot követel az óvodától, a sérelemdíj pontos összegét később határozzák majd meg.