Gyanúsítottként hallgatták ki Ruszin-Szendi Romuluszt, a Tisza szakértője ócska lejárató kampányról írt

A rendőrség a kötcsei lökdösődés ügyében hallgatta ki a volt vezérkari főnököt.

  • HVG

Gyanúsítottként hallgathatták ki Ruszin-Szendi Romuluszt, amiért a Mandiner munkatársát lökdöste Kötcsén, amikor a riporter kérdezni próbálta – írja a Magyar Nemzet.

Mint arról korábban beszámoltunk, Ruszin-Szendi Romuluszt a Mandiner újságírója akarta kérdezni a Tisza Párt többkulcsos adóreformjáról. A politikus azonban ahelyett, hogy elmondta volna, hogy ilyesmi nem létezik, lökdösni kezdte az újságírót. Az esetről videó készült, amit a Mandiner publikált is.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság garázdaság miatt indított eljárást a Tisza Párt szakértőjével szemben.

A volt vezérkari főnök a Facebookon reagált a történtekre. Szerint ócska lejárató kampány zajlik ellene, amit jól jelez, hogy az egyik vidéki rendőrkapitányságon kellett megjelennie, ahol már várt rá a Hír TV stábja.

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz

Kevesebb mint két hét alatt öt különböző eljárásban hallgattak meg: volt ebben közigazgatási eljárás, szabálysértési és büntetőügy is. Természetesen egyiknek sincs valóságalapja, ez egy ócska…

„De engem nem kell félteni, voltam már éles bevetésen, nem pont a fideszes janicsároktól fogok megijedni. A rendőr kollégákat viszont sajnálom, méltatlan helyzetbe hozza őket a hatalom azzal, hogy ennek a koncepciós eljárásnak a lefolytatására kényszeríti őket” – írta.

Kérdésünkre a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy garázdaság vétsége miatt hallgatták ki Ruszin-Szendi Romuluszt, mint gyanúsítottat.

Hozzászólások