Légtérzárat rendelt el a Honvédelmi Minisztérium Magyar Péterék október 23-i vonulásának idejére

A délelőtti fideszes Békemenet alatt nem lesznek korlátozások, lehet drónfelvételeket készíteni a tömegről.

  • HVG

A Tisza Párt október 23-i vonulása idejére légtérzárat rendelt el Budapest belvárosa felett a Honvédelmi Minisztérium – számolt be erről az RTL Magyar Péter szerdai Facebook-posztja alapján. A pártelnök szerint a kormány szándékosan úgy időzítette a tilalmat, hogy az ő Nemzeti Menetükről ne készülhessen drónos felvétel, a Békemenetről viszont igen. 

Eleinte a Tisza Párt megkapta az engedélyt a drónozáshoz egészen reggeltől estig a csütörtöki rendezvény alatt, később azonban ezt módosították: délután fél egy és fél négy között nem repülhetnek. A tiltás csak a program vonulás részére vonatkozik majd, Magyar beszédének fél ötös kezdésekor már nem lesz érvényben. 

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár annyit közölt a közösségi oldalán, hogy a légtérzárnak biztonsági oka van, ami minden rendezvényen a legfontosabb szempont.

Kovács Zoltán

Tudjuk, hogy a kiskakas azt hiszi, a nap is miatta kel fel, de az elrendelt légtérzárnak biztonsági oka van, ami minden rendezvényen a legfontosabb szempont. Október 23-án minden kiderül -…

Ennek ellenére a reggel 9-kor kezdődő Békemenet alatti légtérzárat nem érezte szükségesnek a Honvédelmi Minisztérium, tehát vélhetően akkor lehet majd drónfelvételeket készíteni a vonulásról.

A számháború első felvonását a Fidesz nyerte, az internetezőket a Békemenet jobban érdekli, mint a Nemzeti Menet

Idén már negyedik alkalommal lesz párhuzamos rendezvénye a Fidesznek és a Tiszának. Utólag biztos sok elemzés születik majd arról, hogy melyik eseményen voltak többen, előzetesen viszont úgy tűnik: a kormánypárt rendezvénye után többen érdeklődnek online.

Nyitókép: Veres Viktor

Hozzászólások