Jön egy hidegcsepp, hétvégére elromlik az idő

Azért van, ahol így is napos időre lehet számítani.

  • HVG

Az Időkép előrejelzése szerint pénteken az esti órákban ér fölénk délkelet felől egy magassági hidegörvény, és éjjel a délkeleti, keleti, majd középső tájakon eredhet el az eső.

Azt írták, hogy a hidegcsepp érkezése mindig nagy bizonytalansággal terhelt, így a csapadék területi és mennyiségi eloszlása is. A jelenlegi számítás szerint szombaton a Dunától keletre többfelé, másutt helyenként alakulhat ki eső, zápor, délkeleten kiadósabb eső.

Vasárnapra virradóra az ország északkeleti felén még többfelé eshet, majd egyre kevesebb helyen, és a délután folyamán mindenhol eláll az eső. A hétvégén összességében a délkeleti, majd északkeleti megyékben várható a legtöbb csapadék, néhol akár 10-15 milliméternyi is.

A reggelek nagyobb területen ködösen, párásan indulnak, valamint a megemelkedésből keletkező rétegfelhők tovább árnyékolhatják a hétvége időjárását. Ennek ellenére nem lesz teljesen zárt a felhőzet fölöttünk, keleten rövidebb, nyugaton még hosszabb napos időszakok ígérkeznek. Általában 10-15 fok várható, 10 fok alatt a tartósan felhős, ködös tájakon maradnak a maximumok – írják.

Nem véletlen, hogy ennyi ember halt meg Valenciában: egyre több lesz a hidegcsepp, és minket sem fognak kímélni

Egy hidegcsepp okozott katasztrófát Spanyolországban az elmúlt hetekben, ráadásul katalizátorként hatott rá a felmelegedő tenger. Lehet, hogy az Ibériai-félsziget messze van, de a hidegcseppek minket sem kímélnek, a legnagyobb dunai árvizeket nekik köszönhetjük.

Hozzászólások