A szocialista párt részt vesz a választáson 2026-ban, lesz országos listája is, de nem állít jelöltet mind a 106 egyéni választókerületben, hanem lesz több olyan körzet, ahol a beágyazott, eddig győztes jelöltre nem indít rá sajátot, illetve nem gyengíti egy esélyes kormányváltó képviselőjelölt esélyeit – jelentette be szerdán Komjáthi Imre pártelnök, ismertetve a párt – helyi szervezeteivel egyeztetve meghozott – döntését. Így például
az MSZP nem indít saját jelöltet Budapest 3-as körzetben sem, ahol Magyar Péter indul egyéniben.
A szocialisták döntése egyelőre további három körzetet érint még, ezek is budapestiek: Budapest 2-es körzet, ahol Csárdi Antal szerzett mandátumot 2022-ben, Budapest 6-os körzete, ahol Hadházy Ákos győzött 4 éve, és Budapest 9-es körzete, ahol Szabó Szabolcs 2022-ben harmadszorra is megverte a Fidesz jelöltjét. Azt is felajánlotta, hogy a három inkumbens független jelölt ha akar felkerülhet az elnökség döntése alapján akár az MSZP listájára is. Komjáthi Imre elmondta azt is:
az MSZP nyitott akár egy ellenzéki közös listáról is tárgyalni más pártokkal.
Komjáthi Imre elismerte, hogy a Tisza Pártnak van egyedül esélye a kormányváltásra, és mivel az egyéni körzetekben dől el a választás lényegében, ezért döntöttek így, viszont jelezte azt is: elvárható lenne a Tiszától, hogy a beágyazott, tisztességes, tapasztalt és esélyes ellenzéki jelölt ellenében ők se indítsanak saját jelöltet. Sőt, tárgyalásokat kezdeményez az MSZP minden olyan ellenzéki párttal, amely 2022-ben egyéni mandátumot nyert és 2026-ban is indulna, hogy kölcsönösen ne indítsanak egymásra jelölteket ott, ahol a másik pártnak 2022-ben mandátumot szerzett jelöltje van.
A Publicus Intézet egy friss mérése szerint a Tisza szavazók is hajlandóak lennének arra, hogy egyéniben és listán megosztják a szavazatukat adott esetben – hangzott el. A HVG kérdésére, miszerint a jelenlegi támogatottságuk mellett miért nem döntöttek inkább úgy, mint a Momentum, hogy egyáltalán nem indulnak el jövőre a választáson, a pártelnök azt válaszolta: “Igen a kormányváltásra, de nem a feladásra!” Megjegyezte: nemcsak kormányváltásra lesz szükség, hanem rendszerváltásra, és ebből a szempontból nem mindegy, hogy mi történik április után. Hozzátette: ha a Tisza egy folyó, akkor annak nemcsak medre van, hanem partja is, és ők a bal partja szeretnének lenni.
Fontos, hogy egy kormányváltás után is legyen, aki képviseli a baloldali értékeket és azokat a témákat, amelyeket eddig az MSZP tartott a közbeszédben, a politikai térben – hangzott el. Komjáthi jelezte azt is: szívesen egyeztet a Tisza szakpolitikusaival, mert a leendő kormányprogramhoz számos, már akár jogszabály-tervezetként kiérlelt szakpolitikai javaslatuk van, például a munka világa témakörét illetően. A pártelnök kiemelte: bíznak a parlamentbe bejutásban, dolgoznak keményen, bár a helyzet nem könnyű.
A friss bejelentéssel a nagy közvélemény-kutatók által újabban már csak az “egyéb pártok” kategóriában, az 1 százalék alatti támogatottságú formációkkal együtt mért MSZP hasonló döntést hozott, mint a nyáron a Magyar Kétfarkú Kutya Párt: elindul ugyan önállóan a választáson, de nem állít mind a 106 egyéni körzetben jelöltet. Az MSZP sajtótájékoztatóján amúgy elhangzott, hogy egy kisebb közvélemény-kutató, a Forrás Intézet viszont októberben még 3 százalékra mérte a szocialistákat – igaz, ez is jóval az 5 százalékos parlamentbe jutási küszöb alatt van.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Máté Péter