„Tekintettel a sajtóban a mai napon és a közelmúltban megjelent új hírekre és tanúvallomásokra, amelyek Juhász Péter Pál személyét súlyosan érintik, illetve a bűncselekmények elkövetését megerősítik, érdemtelenné vált Dunakeszi által adományozott kitüntetés megtartására” – közölte Dióssi Csaba, a város kormánypárti támogatású polgármestere kedden a Facebookon.
Dióssi szerint, bár mindenkire vonatkozik az ártatlanság vélelme, a városnak kötelessége megvédeni a kitüntetés értékét és azt az erkölcsi mércét, amely alapján azt odaítélik. A polgármester előterjesztését csütörtökön fogja tárgyalni a képviselőtestület. A Magyar Hang szerint korábban már javasolták a grémium ellenzéki tagjai a díj visszavonását, azonban azt a kormánypárti többség leszavazta. Arra hivatkoztak, hogy meg akarják várni, hogy jogerős ítélet szülessen az ügyben.
Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet volt igazgatóját májusban vették őrizetbe, majd tartóztatták le. A férfit és Aisah néven ismert párját, az intézmény helyettes biztonsági vezetőjét emberkereskedelem, kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés miatt fogták el. Az ügyben egykori javítós fiúk vallomást tettek arról is, hogyan zsákmányolta ki őket szexuálisan az igazgató, erről a HVG írt először:
A múlt héten őrizetbe vettek egy ügyintézőként említett nőt is, aki szintén bűnügyi felügyelet alá került, de a Szőlő utcai intézményből a múlt héten több dolgozónak is mennie kellett, ők jellemzően az előző igazgató, Juhász Péter Pál emberei voltak. Csütörtökön az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a javítóintézet vezető beosztású dolgozóját, akivel szemben felmerült, hogy a volt igazgató, Juhász Péter Pál letartóztatása után megpróbált bizonyítékokat eltüntetni. Még aznap bilincsben vitték el azt a vezető nevelőnőt is, aki az egyik áldozat tanúvallomása szerint tudomással bírt arról, hogy Juhász Péter Pál rendszeresen megerőszakolta.
Hétfőn felmondott az intézmény megbízott igazgatója, Kovács-Buna Károly, Juhász Péter egykori politikus kedden két olyan felvételt is közzé tett, amelyeken a férfi bántalmaz egy-egy gondozott fiút.
Szintén kedden nagy erőkkel, több helyszínen akcióztak a nyomozók az ügyben és három embert őrizetbe vettek.