Az Akadémiai Dolgozók Fóruma közölte, nem fél a HUN-REN fenyegetőzésétől, viszont várja a válaszokat a kérdéseire

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat jogi lépéseket helyezett kilátásba a szervezetről napvilágot látott információkkal kapcsolatban, az Akadémia Dolgozók Fórumát nem győzték meg az érveik.

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat pénteki közleményében azt állította, hogy valótlan információk láttak napvilágot a működésével kapcsolatban. Az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) állításaival kapcsolatban azt közölte, hogy valótlan, hogy nem rendelkeznek érvényes és hatályos szervezeti és működési szabályzattal. Szerintük a jogelőd intézmények eddigi szervezeti és működési szabályzatai továbbra is érvényesek, azoknak “felülvizsgálata folyamatban van. Szerintük az sem igaz, hogy ők lennének a felelősek azért, hogy a szervezet nyilvántartásba vételéről szóló bírósági döntés „apróbb elírást, technikai pontatlanságot tartalmazott”, és hogy nem egyértelmű a szervezetben a munkáltatói jogok gyakorlása. A lapunk által megírt 9,4 milliós felsővezetői béreket tételesen nem cáfolták, azzal kapcsolatban megjegyezték, hogy hogy szerintük a „felsővezetői bérezése megegyezik az állami szférában a hasonló felelősségi körű felsővezetői pozíciókban alkalmazott javadalmazások bérszínvonalával.”

Szerintük hamis annak a képnek a sugallása, hogy a szervezet “nem a céloknak és küldetésnek megfelelően, a jogszabályok szerint meghatározott rendben működne” . A HUN-REN közleményében jogi lépéseket helyezett kilátásba.

Fejek hullottak a HUN-REN-ben, miután megírtuk a vezetők több mint 9 milliós fizetését

A magas fizetések ellenére úgy tűnik, nem végzik jól a dolgukat a HUN-REN felső vezetői, mert képtelenek voltak helyesen bejegyeztetni a bíróságon a szervezetre vonatkozó információkat. A kutatóközpontok SZMSZ nélkül működnek, és az sem tisztázott, ki gyakorolja a munkáltatói jogkört.

Az Akadémia Dolgozók Fóruma (ADF) közleményben reagált a szervezet állításaira, azt írják, hogy hiába fenyegetőznek a HUN-REN vezetői jogi lépésekkel, az ADF áll az eljárások elébe, és támogatja, hogy kiderüljön az igazság a HUN-REN működésével kapcsolatban. Azt is hozzáteszik, hogy ha a HUN-REN elküldi a lent felsorolt kérdésekre a hiteles információkat, akkor az ADF igyekszik azokat a legszélesebb közönséghez eljuttatni.

Az ADF a következőket szeretné tudni:

– Gulyás Balázs elnök és Jakab Roland DPK-tag vezérigazgató fizetésének pontos összegét és alakulását az egyéb juttatásokkal és költségtérítésekkel együtt.

– Az erről döntő irányítótestületi határozat pontos szövegét.

– Általában az Irányító Testület határozatait, amelyek nem elérhetők.

– Az Irányító Testület jegyzőkönyveit, melyek szintén nem elérhetők, különös tekintettel arra az ülésre, amikor a négy kutatóközpont elcsatolásáról döntöttek, és ami után több tag lemondott.

– Az új szmsz-ek szövegét, tekintettel arra, hogy teljesen új magánszervezet jött létre, ezért kétséges, hogy a központi költségvetési szervekre vonatkozó szabályzatok alapján tovább lehetne működtetni a kutatóhálózatot.

– Az ELTE-vel és a minisztériummal kötött szerződéseket az elcsatolásról, a mellékletekkel együtt.

– A bírósághoz benyújtott okiratokat a hibák listájával.

– A hiánypótlást a hibák javításával, a benyújtás időpontjával együtt.

– A bíróság válaszát.

Az ADF további kérdéseket is feltett:

– Mit lehet tudni arról a kockázatitőke-alapról, amelyet a HUN-REN létrehozni kíván? (Különös tekintettel arra, hogy ez a működési forma a NER-ben is nagy népszerűségnek örvend.)

– Pontosan mennyit költöttek a nemzetközi átvilágításra?

– Hol vannak az átvilágítás során készült dokumentumok?

– Hol javasolta az átvilágítást végző bizottság, hogy szüntessék meg a kutatóhálózat egységét, és központokat válasszanak le?

– Milyen jogcímen használja a HUN-REN az MTA vagyonát?

– Hol érhető el a Hankó Balázzsal kötött 25 éves keretmegállapodás és a 6 éves finanszírozási szerződés szövege a mellékletekkel?

– A BME-hez hasonlóan felmerült-e, hogy a magánosított HUN-REN is eleshet az uniós forrásoktól, és ha igen, ezeket miből pótolnák?

– Hol tart jelenleg a kutatóközpontok jogállásában bekövetkezett változtatások átvezetése az uniós szervek előtt?

A köztársasági elnöknél és a jegybankelnöknél is magasabb fizetést visznek haza a HUN-REN felső vezetői

Középvezetőnek, de még hivatalnoknak is jobb lenni, mint kutatónak a HUN-REN-ben. A kutatói átlagbér csak bruttó 800 ezer forint, a két felső vezető bére viszont másfél év alatt több mint duplájára nőtt, és egyenként eléri a bruttó 9,4 milliót. A HVG birtokába jutott belső feljegyzés szerint 2025-ben hiába lett több pénze a természettudományi kutatóközpontnak, égetően fontos fejlesztésekre nem jutott.

Azt írják, hogy ha ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban az ADF bármilyen hiteles információt kap a HUN-REN részéről, azt széles körben ismertetik, de azzal is megelégednek, ha ezeket a tényeket a Gulyás Balázsék által indított eljárások keretében a bíróság tárja fel és hozza nyilvánosságra.

Hozzászólások