Magyar Péter szerint Lázár János lehet a Fidesz–Mi Hazánk-koalíció kormányfőjelöltje, reagált a szavaira Toroczkai László

A szélsőjobboldali politikus szerint Lázár cigányozással próbálja elcsábítani a Mi Hazánk szavazóit.

  • HVG

Nem véletlen elszólás volt, amikor a Fidesz második embere a felvidéki magyarok, a szegények és a nők után a roma honfitársainkat is megalázta. Egyre több helyről hallani, hogy Lázár János lehet a Fidesz–Mi Hazánk-koalíció miniszterelnök-jelöltje

– írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán azután, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter egy múlt heti fórumon arról beszélt: migránsok híján a vonatok vécéjét a cigányoknak kell takarítaniuk, mert a magyarok nem jelentkeznek erre a munkára. Magyar akkor úgy reagált: Lázár túlment minden határon, el kell tűnnie a közéletből.

A Tisza-vezér felidézte: többször is úgy tűnt, hogy a szélsőjobboldali Mi Hazánk politikusai és a Fidesz egy hajóban eveznek, ez abból is látszott, hogy a Toroczkai László vezette tömörülés szerepelhetett a kormánymédia műsoraiban.

Az ellenzéki politikus azt pedzegeti, hogy Lázár kirekesztő kijelentésével a Mi Hazánk is egyetért, így még az is benne lehet a pakliban, hogy a Fidesz és Toroczkaiék koalícióra lépnek a választás előtt, és ebben a konstrukcióban Lázár indulna miniszterelnök-jelöltként, Orbán Viktort pedig az esetleges választási vereség után a köztársasági elnöki pozícióba menekítenék. Tavaly decemberben a Bloomberg is cikkezett erről, a kormányfő azonban cáfolta a lehetőséget.

Alaptörvény-módosítással húznák keresztbe Orbán államfői terveit

A választás utáni kormány tényleg ügyvezető lenne, és az átmeneti parlament jogosítványait is alaposan megnyirbálná egy friss ellenzéki javaslat. Ezzel Orbán búcsút inthetne a hatalmi átrendezést célzó terveinek, a kormány nem adhatna ki veszélyhelyzeti rendeleteket, és a törvényhozás sem módosíthatna sarkalatos törvényeket.

Toroczkai Magyar posztjára reagálva az X-en azt írta: a Mi Hazánk, amely egyre erősödik, nem lép koalícióra a Fidesszel. Szerinte a Tisza és a kormánypárt is arra törekszik, hogy a pártja szavazóit elcsábítsa: „Lázár János hangzatos beszólásokkal próbál radikális nemzetinek látszani, Orbán Viktor pedig a Mi Hazánk egyre sikeresebb német szövetségesének, az AfD-nek udvarol” – írta. Szerinte azért teszik ezt, mert tudják, hogy hárompárti országgyűlés lesz az áprilisi választás után.

A szélsőjobboldali politikus azt is hozzátette: „Mindkét párt mögött álló médiabirodalom ugyanúgy próbál teljesen elhallgattatni. A fideszes zászlóshajóban, a TV2-ben soha nem szerepelek, ki vagyok tiltva, ahogy a Tisza Pártot röpítő fő globalista médium, a Facebook felületén is tiltanak, még oldalam sem lehet”.

Nyitókép: MTI / Kovács Márton

Hozzászólások