A Mediánról megfogalmazott „minősíthetetlen hazuságok” miatt lépett ki a DK-ból az egykori alelnök

Ara-Kovács Attila korábban a párt európai parlamenti képviselője is volt.

  • HVG

Ahogy arról beszámoltunk, kilépett a Demokratikus Koalícióból a párt egykori alelnöke és európai parlamenti képviselője, Ara-Kovács Attila.

A politikus a Telex megkeresésére elmondta, hogy „a Mediánnal kapcsolatban Molnár Csaba által megfogalmazott, minősíthetetlen hazugságok” miatt döntött a kilépés mellett január 18-án, de nem akarta a lépést a nyilvánosság elé tárni. „Ezt csak azt követően tettem meg, meglehetősen visszafogott formában, hogy bejelentették Jakab indítását a párt színeiben. Mindennek van határa” – tette hozzá Ara-Kovács.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció egyik alapítója a HVG-n január közepén megjelent, a DK számára lesújtó Medián-felmérést a közvélemény-kutató cég vezetőjének becsmérlésével kommentálta. A politikus a Facebookon közzétett posztjában azt állította, hogy Hann Endre milliós megrendeléseket kért a DK-tól, és ennek visszautasítása áll a mostani kedvezőtlen adatok mögött. „Egyszázalékos DK-t próbál elhitetni az országgal ez a pénzéhes kamuizé” – fogalmazott Molnár.

Hann Endre erre azt reagálta, hogy „képtelen hazugság Molnár Csaba minden állítása”. Igaza bizonyítására pedig a levelezést is megmutatta, ami az egyetlen tavalyi levélfolyamatot dokumentálja, ami a DK és a Medián között zajlott a közvélemény-kutatások kapcsán. Ebben a DK azt is megkérdezte,

hogyan lehetne jó eredményű kutatást rendelni.

A DK azt kérdezte, hogyan lehetne jó eredményű kutatást rendelni

A Mediánnal szembeni rágalmazással válaszolt a Demokratikus Koalíció arra, hogy 2026. januárra 1 százalékra csökkent a támogatottsága. Molnár Csaba azzal utasítja vissza az adatokat, hogy az Hann Endre sértettségének lenyomata. Az érintett dokumentumokkal bizonyítja Molnár hazugságait.

A külpolitikával foglalkozó Ara-Kovács 2014-ben csatlakozott a DK-hoz, majd a 2019-es európai parlamenti választáson szerzett mandátumot a párt listájának negyedik helyéről. Azóta – mint az a posztjaiból kiderült – a párpolitikától visszavonulva a kulturális életben tevékenykedik.

Hozzászólások