„Elég kemény, nem?” – közelről videózott egy hajléktalant a Fidesz képviselőjelöltje
Radics Béla egy összetákolt kocsit tologató hajléktalant videózott, és megállapította, hogy „így néz ki Karácsony Gergely Budapestje”.
Rózsa András arról írt, hogy a fideszes jelölt 138 százalékon áll a választókerületben, és ha ilyen tempóban halad, akkor még a XIII. kerületet is meg fogja nyerni.
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő vasárnap arról írt a Facebookon, hogy „befújta a szél” hozzá a Tisza Párt legfrissebb belső felmérését, amely szerint a következőképpen alakulnának az eredmények a budapesti 6-os körzetben a választáson: a tiszás Velkey György László 25,8 százalékot, a függetlenként induló Hadházy Ákos 28,2 százalékot, a fideszes Radics Béla pedig 32,7 százalékot kapna.
Erre hétfőn reagált ugyancsak a Facebookon Rózsa András zuglói polgármester. Szemben Deutsch Tamással ő azt állította, hogy hozzá a Fidesz kerületre vonatkozó közvélemény-kutatása jutott el.
Eszerint 138%-on áll Radics Béla Zuglóban, ami azt jelenti, hogy a XIII. kerületet is meg fogja nyerni. Szomorú hír ez nekünk, ellenzékieknek, de legalább annak örülünk, hogy most már a 4-es metrót is beígérték: legalább a Bosnyák térig, de akár Újpalotáig is elmehet. Persze nem kell kishitűnek lenni, minek állnánk meg Bicske előtt
– viccelődött Rózsa a kormánypárti politikuson.
Amikor még nem volt ismert, hogy Velkey György László, Magyar Péter kabinetfőnöke indul a 6. választókerületben, akkor a Medián azt mérte, hogy Hadházy Ákos a legnépszerűbb egyéni képviselőjelölt Zuglóban, de egy tiszás induló is meg tudná verni a Fideszt. Hadházy azt mondta, kiszáll a politikából, ha nem nyer április 12-én.
A kormánypárt jelöltjéről, Radics Béláról nemrég kiderült, hogy az általa alapított Tradíciókért Alapítvány úgy nyert el közel 43 millió forint állami támogatást, hogy sem a bejegyzett székhelyén, sem az interneten nem található róla érdemi információ.
Emiatt Magyar Péter azt követelte, hogy Radics azonnal függessze fel képviselőségét a Fővárosi Közgyűlésben, és vonják vissza országgyűlésiképviselő-jelöltségét. Radics erre a következőképpen reagált: „Huhú, itten bizony teli a gatya!”.
Radics Béla egy összetákolt kocsit tologató hajléktalant videózott, és megállapította, hogy „így néz ki Karácsony Gergely Budapestje”.
Nyitóképünkön Radics Béla. Forrás: HVG / Cabrera Martin