Hétfőn kezdődik Iványi Gábor pere, tiltakozók kísérik el az előkészítő ülésre

Az ügyészség két év felfüggesztett börtönbüntetést kért a lelkészre, aki nem ismeri el a bűnösségét.

  • HVG

Hétfőn reggel kilenc órától tartják meg Iványi Gábor büntetőperének előkészítő ülését a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – írja a 24.hu. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkészének csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádja miatt kell bíróság elé állnia.

Az ügyészség novemberben két év felfüggesztett börtönbüntetést kért Iványira, és vádat emelt Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett, Herényi Károly és két társuk ellen is. A lelkészt és az ellenzéki politikusokat azzal vádolják, hogy erőszakkal akadályozták meg a NAV pénzügyőreit 2022 februárjában, amikor előre be nem jelentett razziát tartottak az Iványi által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházában.

„A felfüggesztés abban az esetben áll fenn, ha beismerem a »bűnt«. Én nem óhajtom beismerni. Csak az irodámba szerettem volna bemenni” – fogalmazott Iványi egy korábbi interjúban, utalva arra, hogy szerinte letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

https://hvg.hu/360/20251104_Keresztenyt-uldoz-a-hatalom-Hogyan-elte-meg-Ivanyi-Gabor-a-hazkutatast

Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke vasárnap közölte: hétfőn reggel fél órával a tárgyalás kezdete előtt a bíróság Markó utcai épülete előtt gyülekeznek majd a Politikai Üldözöttekért Alapítvány képviseletében, hogy elkísérjék Iványi Gáborékat az első büntetőbírósági tárgyalásukra.

A politikus tavaly nyáron jelentette be, hogy megalapították a Politikai Üldözöttekért Alapítványt, amely azoknak kíván segítséget nyújtani, akiket „az Orbán-rendszer a célkeresztjébe állított”.

https://hvg.hu/itthon/20251113_Ivanyi-Gabor-Ha-a-hatalom-kovetkezetes-akkor-be-kell-hogy-zarjanak


Hozzászólások