A Fidesz új, a háború borzalmaival riogató, mesterséges intelligencia által generált videójával is foglalkozott pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A benyújtott kifogások szerint a videó a választópolgárok megtévesztésére alkalmas, félelemkeltő, és sérti a választások tisztaságát, ezért kérték az NVB-től az ügy kivizsgálását és a jogsértés megállapítását. A bizottság elnöke azt kérte a tagoktól, hogy a kifogásokat érdemi vizsgálat nélkül utasítsák el, ezt 13 szavazattal mindenki elfogadta, írja a Telex.
Az indoklás részben az volt, hogy kifogásokban a benyújtók elmulasztották jelölni a hivatkozott jogszabályokat vagy alapelvekre hivatkoztak konkrétumok nélkül. A formai hiányosságokat a bizottság tagjai is megerősítették, ez viszont nem azt jelenti, hogy mindenki egyet értett volna a videó tartalmával.
Az ülésen az MSZP delegáltja, Litresits András beterjesztett egy kiegészítő javaslatot, amiben arra hivatkozott, hogy a választási eljárási törvény szerint a választási bizottság a tudomására jutott törvénysértés esetén kezdeményezheti a hatáskörrel rendelkező szervek eljárását.
A Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és a Momentum delegáltjai támogatta a javaslatot, amely szerint a testületnek meg kellene keresnie az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, a fideszes többség azonban leszavazta az indítványt – írja a 24.hu.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke csütörtökön hívta fel a figyelmet arra, hogy a Fidesz egy olyan AI-videót tett közzé, amelyben egy magyar kislány édesapját a háborúban kivégzik. A videót a Fidesz budapesti szervezete azzal a szöveggel osztotta meg, hogy „ez most még csak rémálom, de Brüsszel arra készül, hogy valósággá váljon. A Fidesz a biztos választás!”
https://hvg.hu/360/20260220_honvedseg-onbecsules-ai-video-kampany-kivegzes-haboru
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki saját bevallása szerint nem látta a videót, a csütörtöki kormányinfón így kommentálta azt: a háború az borzalmas, naponta ezren halnak vagy sebesülnek meg a hadszíntéren, „amit látunk, az a háború valósága”. Később, amikor ismét szóba került a videó, Gulyás többszöri visszakérdezésre elismerte, hogy a film narratívája szerint orosz katona tartja a fegyvert a bekötött szemű magyar tarkójához.
A DK mindeközben bejelentette, hogy rémhírterjesztésre hivatkozva tesz feljelentést a háborúval riogató kampányvideó miatt.
https://hvg.hu/360/20260220_fidesz-kivegzos-video-hatasai-gyerekekre-szel-david-pszichologus