„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Nyugatiba tartó vonat elé lépett egy ember.
Vácról 10:34-kor a Nyugati pályaudvarra indult S70-es vonat (2425) Káposztásmegyeren elütött egy – feltehetőleg öngyilkossági szándékkal vonat elé lépett – embert – közölte a Mávinform. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a baleset Budapest XV. kerületében, a Sipos tér közelében történt.
Az érintett vonaton négyszáz ember utazott. A fővárosi hivatásos tűzoltók segítettek a biztonságos átszállásban a szerelvény utasainak, akiket egy másik, a Nyugatiba tartó vonatra szállítottak át. Az érintett vonalon az egyik vágányt lezárták, a másikon lassított sebességgel közlekednek a vonatok.
A Baleset miatt a Budapest–Vác–Szob vonalon hosszabb eljutási időre, összevonva közlekedő és kimaradó vonatokra kell számítani, várhatóan a délutáni órákig – közölte a MÁV. Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között 11 órától közel háromnegyed órán át nem közlekedhettek a vonatok, de már az egyik vágányon megindulhatott a forgalom, így csak néhány vonat helyett, legfeljebb 13 óráig kell pótlóbuszra szállni a két állomás között.
A részletes forgalmi változásokkal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást tette közzé a vasúttársaság:
A pótlóbuszok megállóhelyeiről a Mávinform oldalán közöltek tájékoztatást.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot!
Nyitóképünk illusztráció. (Reviczky Zsolt)
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.