Kuncze Gábor a Fidesz szétesésére számít

Az SZDSZ egykori elnöke szerint nagyon hasonló a jelenlegi politikai helyzet 2010-hez képest, de nem a Fidesz javára.

  • HVG

„Ez egy nagyon nehéz kérdés. Hiába vezet akár 20 százalékkal a Tisza – ahogy a legutóbbi Medián-felmérésben láttuk – az is látszik, hogy az emberek a korábbi tapasztalataik alapján mégis azt hiszik, Orbán nem adja át a hatalmat, esetleg valami még történni fog; vagy a választásokkal, vagy Magyar Péterrel, esetleg a mi agyunkkal. Ezért én sem merem azt mondani, hogy a Tisza megnyeri a választásokat, bár egyetértek Török Gáborral, aki azt mondja, most nagyon úgy tűnik, meg fogja” – válaszolta Kuncze Gábor az SZDSZ egykori elnöke a Népszavának adott interjújában arra a kérdésre, hogy jelen állás szerint eldőlt-e már a választás.

A DK-t támogató, de az aktív politizálástól továbbra is távol maradó Kuncze szerint nagyon hasonló a jelenlegi politikai helyzet 2010-hez képest. „Azzal a különbséggel, hogy míg ott domináltak az akkori koalíció elleni érzelmek, most szerintem inkább a Fideszben való hit fogyott el. Sokan nem is gyűlölik őket, csak azt mondják, hogy már nem hisznek Orbán Viktornak, elég belőle, és elég a Fideszből is” – fogalmazott.

Kuncze egyébként arra számít, hogy a Fidesz szét fog esni, de az új kormánynak nem lesz könnyű dolga. „Magyar Péternek sok gondja lesz a fékek és ellensúlyok helyreállításával, hiszen az Alkotmánybíróságtól kezdve az Ügyészségen át az Állami Számvevőszékig a Fidesz által odatett szolgák irányítanak, akiknek a mandátuma még tartani fog egy ideig.”

https://hvg.hu/360/20260225_median-vezet-tisza-mar-20-szazalek-az-elonye

Hozzászólások