Megtévesztőnek ítélte a Nemzeti Választási Bizottság, hogy Vajda Zoltán független országgyűlési képviselőjelölt Magyar Pétertől vett idézetekkel kampányol, ezért a múlt héten Budapest 14. választókerületének választási bizottsága eltiltotta attól, hogy a korábbi módon folytassa a tevékenységét. A politikus azonban fellebbezett a döntés ellen, amelynek a helyi választási bizottság helyt adott, és kimondta: Vajda kampányolási módszerei nem sértenek törvényt.
Vajda Zoltán a 24.hu szerint közleményben számolt be arról, hogy az NVB a fellebbezése nyomán 12:2 arányban neki adott igazat a Tisza Párt és egy magánszemély beadványaival szemben. A kifogások azt sérelmezték, hogy plakátjain, szórólapjain és a kampánypultján Magyar Pétertől származó idézet szerepel:
Nem elég nyerni, hanem nagyon kell nyerni.
A jelenleg az MSZP parlamenti frakciójában ülő, de a választáson függetlenként indulni szándékozó politikus kampányfelületein azt is jelezte, hogy Magyar Péterék kétharmados többségéért küzd. Közleménye szerint az NVB indoklása úgy szól: a kampány nem téveszti meg a választókat, mert a kampányanyagokon a Tisza Párt neve sem jelölőszervezetként, sem támogatóként nem szerepel.
A kifogásban az is felmerült, hogy Vajda függetlenként tünteti fel magát, miközben 2022-ben ellenzéki színekben jutott be a parlamentbe. A politikus ezt úgy kommentálta: a 2022-es választáson az ellenzéki összefogás pártfüggetlen jelöltjeként indult, és így győzte le egyéniben fideszes ellenfelét Budapest 13. választókerületében. Hozzátette: a 2021-es ellenzéki előválasztás szabályai szerint a jelölteknek előre frakciót kellett választaniuk arra az esetre, ha mandátumot szereznek. „Én ebben a folyamatban, pártfüggetlen jelöltként, nagy fölénnyel győztem, az MSZP frakcióját választottam” – írta. A független státuszát az NVB sem vonta kétségbe, így regisztrálták a valasztas.hu oldalon, és ezt a mostani határozatok is megerősítették.
A közlemény végén Vajda azt írta:
Bízom abban, hogy a Tisza támogatói és a Tisza Párt is a továbbiakban a kormány- és rendszerváltásra fókuszálnak majd ahelyett, hogy a velük egyetértő és szintén a Fidesz leváltásáért, az Orbán-rendszer felszámolásáért küzdő független jelöltet támadják.
Nyitókép: Reviczky Zsolt