Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Hableány-katasztrófa után indított per újratárgyalása. A 2019 május 29-én történt tragédia során a Viking Sigyn szállodahajó maga alá gyűrte a Hableányt, a tragédiában 28 ember vesztette életét, 25 dél-koreai utas, két fő a magyar személyzetből, egy személy testét nem találták meg.
A tárgyalásról a Blikk tudósított, mint írják a vád szerint a Viking Sigyn kapitánya az esti órákban egyedül vezette a hajót, majd a Margit híd előtti szakaszon legalább 5 percig nem a vezetésre koncentrált – ekkor történt a tragédia.
A mentésben nagyjából 15 hajó vett részt, most ezek közül több kapitányának beszámolóját hallgatta meg a bíróság. Köztük volt Norbert, aki korábban a Hableányt is vezette. Ő arról számolt be, hogy a balesetet kitakarta a hídpillér, így azt nem látta, csak az eset után a felborult Hableányt. Ezt követően jelentette rádión az esetet, majd utasította a matróz kollégáját, hogy kezdjék el kimenteni az embereket. Két személyt sikerült kihúzniuk a vízből, egy harmadik is megkapaszkodott a hajón, azonban mire a kollégája odaért, már nem tudta tartani magát – mondta.
Meghallgattak egy fiatal nőt is, aki – arra hivatkozva, hogy már nem emlékszik az esetre – azt kérte, hogy korábbi vallomását vegyék figyelembe. Ő az eset idején a Hullám névre hallgató hajót vezette, a Viking Sigynnel párhuzamosan haladt, majd amikor az megelőzte, akkor látta meg a Hableányt. A rádión hallotta, hogy ember van a vízben, és látta is, hogy emberek kapálóznak, ezért utasította az embereit, hogy segítsenek a mentésben, ők is két embert tudtak kimenteni – derült ki a bíró által felolvasott, korábbi vallomásból.
A tragédia után a szállodahajó ukrán kapitánya ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emeltek vádat. 2023. szeptemberben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 5 év 6 hónap fogházbüntetésre és 6 évre a vízi járművezetéstől eltiltásra ítélte a férfit.
Az ítéletet azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a bíró elfogultságára hivatkozva törölte, és arra kötelezte a bíróságot, hogy ismételjék meg az elsőfokú eljárást.
https://hvg.hu/itthon/20250709_hableany-eljaras-elsofoku-eljaras-fovarosi-torvenyszek-duna-setahajo
Nyitókép: a Hableány-katasztrófa után emelt emlékmű a Margit hídnál. Fotó: Reviczky Zsolt