„A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az előtte folyamatban lévő korrupciós ügyben a közelmúltban nyomozati – köztük helyszíni – cselekményeket végzett” a III. kerületben – közölte a HVG megkeresésére az ügyészség. Hozzátették: további adat az ügyről az eljárás érdekére tekintettel jelenleg nem közölhető.
Információink szerint a nyomozók március 13-án vonultak ki az önkormányzathoz tartozó piachoz, és takarítási szerződésekkel kapcsolatban vizsgálódtak.
A DK-s Kiss László polgármester által vezetett önkormányzat kérdéseinkre azt írta: „Valóban jártak a KNYF munkatársai az említett napon az Óbuda-Békásmegyer Piac Igazgatóságnál. A kollégáink természetesen segítették a munkájukat, a kért anyagokat kiadták.” Megerősítették azt is, hogy a takarítási szerződéseket kérték a nyomozók.
Azt is megjegyezték: „Fontosnak tartjuk hozzátenni, hogy önkormányzatunk vezetése elfogadhatatlannak tartja az önkormányzatot érintő nyomozások folyamatos kiszivárogtatását a sajtónak. Ahol ilyen megeshet, az nem jogállam, hanem egy nyomásgyakorlásra, megfélemlítésre épülő rezsim. Kerületünk vezetése, valamint minden intézménye eddig is és a jövőben is tisztességesen jár el a hatóságokkal kapcsolatos kötelezettségeivel.”
Az ügyészség tájékoztatásából nem derült ki, hogy pontosan melyik ügyben vizsgálódtak, és hogy ennek van-e köze a korábban megfogalmazott gyanúhoz.
A HVG is írt arról korábban, hogy Kiss László óbudai polgármester nem sokkal 2024-es újraválasztása után gyanúsított lett egy korrupciós ügyben, esküjét pedig már a börtönben tette le. Előzetes letartóztatását többször is meghosszabbították, majd úgy döntött a bíróság, hogy szabadlábra helyezik. Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét is letartóztatták százmilliós korrupció gyanújával. Ő később lemondott a mandátumáról.
A HVG által megismert kihallgatási jegyzőkönyvekben felsorolták, pontosan milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Kiss Lászlót. A DK-s politikus azt állítja, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el és szerinte az ügyészség politikai okokból állít róla „bődületes kamukat”.
https://hvg.hu/360/20250908_Kiss-Laszlo-18-millio-korrupcios-penz-kihallgatasi-jegyzokonyv
Kiemelt képünk illusztráció.