„A következő hetekben újjászervezzük magunkat, elmegyünk minden választókerületbe, összehívjuk az önkénteseinket, aktivistáinkat, képviselőinket és jelöltjeinket, április 28-án pedig országos választmányi gyűlést tartunk” – mondja Orbán Viktor, aki az április 12-i választási vereség után egy rövid Facebook-videóban jelentkezett.
A „nemzeti oldalt” továbbra is magának vallja Orbán, aki arról is beszélt, több mint 2 millió 250 ezer szavazó támogatta a Fidesz–KDNP listáját és jelöltjeit vasárnap. Megjegyezte, 2014-ben ugyanennyi választópolgár támogatásával hatalmas választási győzelmet arattak, vasárnap azonban ugyanez csak a tisztes helytálláshoz és a vereséghez volt elég.
Elmondta azt is, „a nemzeti oldal szavazói mindig számíthatnak rájuk”, mert úgy véli, a Fidesz az ország legösszetartóbb politikai közössége.