Megszüntetik az összes parkolóautomatát Budapesten, és a parkolás is drágul

Július 1-jétől vége van.

  • HVG

2026. július 1-jétől Budapest teljes területén megszüntetik a parkolóautomatákat, így a parkolási díjat különböző mobilalkalmazásokon keresztül lehet majd befizetni – írja a Népszava. Az erről szóló döntést már 2024-ben meghozta a Fővárosi Közgyűlés, de végül azért tolták el a végrehajtás időpontját, mert a Budapest Közlekedési Központnak (BKK) időre lett volna szüksége a BudapestGO alkalmazás parkolásra alkalmas verziójának kifejlesztésére.

Ez ugyan még mindig nem készült el, a parkolóautomatákat mégis leszerelik. A korábbi indoklásban az is szerepelt, hogy az automaták fenntartása rendkívül költséges, valamint a reform szükségességét a korrupció melegágyaként elhíresült parkolási cégek és a rendre botrányba fulladó parkolóautomata-beszerzési tenderek is indokolták.

Előbbiről azt mondta Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a lapnak, hogy

akad olyan kerület, ahol évi bruttó 100 millióba kerül az üzemeltetés. A parkolóóra ugyanakkor jelentős, de nem egyedüli része a költségeknek. A parkolási kiadások kerületenként nézve átlagosan 60-70 százalékát viszik el a bevételnek.

A kerületi önkormányzatok ezzel együtt ragaszkodtak a jelentős bevételt termelő automatákhoz. Tavaly a főváros 23 kerületéből 14-ben összesen 3331 parkolóautomatát üzemeltettek. A fővárosi rendelet azonban minden kerületre kötelező érvényű, így az automaták július elsejétől nem működhetnek tovább.

A BKK alaposan körüljárva a kérdést azt javasolta, hogy a készpénzes fizetőknek tartsák meg a jelenleg is létező, sms-ben történő fizetést, illetve új lehetőségként vezessék be a kerületi parkolásüzemeltetési irodákban való készpénzes törlesztést. Ebben az esetben 24 órán belül fix 3 órás díjat kell befizetni, egy napon túl pótdíjat számítanak fel.

Az automaták kiiktatása mellett két évvel ezelőtt arról is döntöttek, hogy 2026. július elsejével 25 százalékkal emelik a 2022 őszén bevezetett parkolási tarifákat. Ebben nincs változás, így

  • az A zónában a jelenlegi 600 forint helyett 800 forintba kerül majd egy óra munkanapokon 8 és 22 óra között;
  • a B zónában 450 forint helyett 600 forintot kell fizetni, de csak este 8-ig;
  • a C zónában 400 forint lesz a díj a jelenlegi 300 forint helyett;
  • a D zónában pedig 300 forint lenne 200 forint helyett, mindkét zónában reggel 8 és délután 18 óra között.

A díjból a tervek szerint 25 százalékos kedvezmény illette volna meg a BudapestGO alkalmazáson keresztül fizetőket, illetve a BKK havi közösségi közlekedési bérletet vásárlókat, de ezek a kedvezmények az applikáció elkészültéig nem érvényesíthetők.

Nyitókép: HVG / Fazekas István

Hozzászólások