#Kiss Ambrus






Matematikailag van rá esély, hogy csődbe menjen a főváros, a politikai realitása kevés

A főváros vezetése abban bízik, hogy nem löki csődbe a kormány a saját fővárosát, vagyis minden tartozását megadja Budapestnek, a decemberi inkasszót is sikerül elkerülni, és így nem kell mínuszban zárni az évet. Ha nem így lenne, akkor a jövő év már rosszul indulna, és érvénybe lépne a kormány által kitalált fővárosi segélyhitel-konstrukció, amit amúgy Karácsony Gergely úgy jellemzett: kamatra, hitelként adja vissza benne a kormány azt a pénzt, amit előtte ellopott a fővárostól.














„Hosszú, tömött sorokban várjuk a bocsánatkérőket” – így reagált a főváros az ő igazukat bizonyító ügyészségi vádemelésre a Városháza-gate ügyében

Kipukkadt a Fidesz egyik kedvenc, a 2022-es választásokra időzített kampánytémája, a Városháza-gate. Legalábbis az ügyészség most emelt vádat az ügy több szereplője ellen, de a vádemelés a fővárosi önkormányzatot és Karácsony Gergelyt igazolja, hiszen kiderült, hogy nem akarták eladni a Városháza épületét, ahogy a Fidesz állította, pláne nem kenőpénzért. Most bocsánatkérést vár a főváros.