Nem sokkal az után, hogy bejelentette, nem ül be a következő parlamentbe, Semjén Zsolt távozó miniszterelnök-helyettes szobrot avatott Gulyás Gergellyel, a Fidesz leendő frakcióvezetőjével együtt. Méghozzá a szélsőjobboldalra tekintve ki: Hegedűs Loránt református lelkészét, aki amellett, hogy 1991 és 2002 között püspök volt, 1998-ban a MIÉP-hez kötődő Magyar Út Körök mozgalom tiszteletbeli elnökévé választották.
Részt vett az avatáson Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt leendő egészségügyi minisztere is, de nem a pártját vagy a következő kormányt képviselve, hanem mint az egykori püspök fia.
A családjukban nem ő az első politikus: bátyja, ifjabb Hegedűs Loránt korábban a MIÉP alelnöke volt, 1998-2002 között parlamenti képviselő, 2013-ban pedig a Jobbikkal közösen avatott Horthy-szobrot.
Amikor Hegedűs Zsolt tavaly csatlakozott a Tisza Párt szakértőihez, a HVG megkérdezte őt az apja és a testvére politikai szerepvállalásáról is. Erről azt mondta:
„Ami a bátyámat illeti, az ő politikai nézeteiért, nyilatkozataiért és cselekedeteiért ő tud felelősséget vállalni, de elárulhatom, hogy a legnagyobb politikai vitákat vele tudom lefolytatni. Nem mondom, hogy nincsenek családon belül politikai szakadékok, de a testvéri szeretet ezt mindig át fogja hidalni. Édesapám a Károli Gáspár Református Egyetem alapítója, neki mindig nagyon fontos volt az ország és a határon túli magyarok sorsra. Én is istenhívő vagyok, a hidasi bukovinai székelyek között nőhettem fel, nemzeti érzelműnek tartom magam, és mint a legtöbb magyar ember, szeretnék tenni valamit a hazámért.”
https://hvg.hu/360/20251015_hvg-hegedus-zsolt-tisza-egeszsegugy-interju