„A nagy jótékonykodás hitelességéből sokat von le, hogy tudtommal ő volt az egyik oligarcha, akinek a sebtében külföldre utalt milliárdjait megfogta a NAV” – írja Hadházy Ákos távozó országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán, reagálva arra, hogy Balásy bejelentette: átadja az államnak rendezvényszervező, kommunikációs és médiacégeit.
https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid0Cx9sLMhy2g6jKoWxutFxbwnigXSZiYGcLs2hVwCS3JZ4Vh1Sx1sW5mwxqG7d5VHhl
Ugyan az interjúban az oligarcha arról beszél, hogy a cégei még az óvatos becslések szerint is 80 milliárd forintot érnek, ugyanakkor Hadházy szerint ez nem így van.
„Valójában azonban már a nagy semmit érik, hiszen ez a gengszter csak azért tudott sok-sok milliárdot kaszálni, mert horribilis megrendeléseket kapott az Önök adójából népbutító propagandakampányokra” – írja.
A képviselő azt is hiányolta, hogy Balásy az interjúban nem beszélt a tihanyi, illetve a budai villái, a csőpusztai majorság és a floridai luxuslakása sorsáról, holott azt is felajánlhatná a köznek.
„Pedig nyugodtan tehetné, hiszen remélhetőleg a közeljövőben máshol fogja tölteni az idejét (éppen ezért leadhatná a Ferrari kulcsát is)” – írja Hadházy.
https://hvg.hu/kkv/20260504_balasy-gyula-interju-elo-cegek-elad-nkoh-milliardok
(Képünkön Hadházy Ákos a máriaremetei hegyoldalban épült Balásy-villa előtt 2026 februárjában. Forrás: Hadházy Ákos)