„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az ügyvéd szerint K. Endre felesége adta be a kegyelmi kérvényt.
„A kegyelmi kérelmet nem én írtam, nem én nyújtottam be, semmilyen lobbitevékenységet nem végeztem és semmilyen tisztességtelen, ügyvédi hivatás szabályaival össze nem egyeztethető lépést nem tettem K. Endre ügyében. A döntést pedig végképp nem én hoztam. Mint a Budapesti Ügyvédi Kamarában immár 28 éve tagsággal bíró egyéni ügyvéd védőként jártam el a felülvizsgálati eljárásban és más kapcsolódó eljárásokban” – közölte Gaudi-Nagy Tamás a Facebookon kedd este.
Gaudi-Nagy azt írta, hogy az ügyben a felülvizsgálati indítványt készítette el védőként, a kegyelmi kérvényt pedig K. Endre felesége. Emellett pedig egy jogi állásfoglalást adott ügyvédi megbízás keretében a börtönbüntetését töltő K. Endre által igénybe vehető jogi eszközökről.
Magyar Péter a kegyelmi ügy körül forgó keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján beszélt némileg sejtelmesen arról, hogy szereti a katalán népi művészetet. Ezt ahelyett mondta el, hogy megnevezte volna a kérvényt benyújtó ügyvédet.
https://hvg.hu/itthon/20260519_magyar-peter-kegyelmi-ugy-dosszie-sajtotajekoztato
Ebből lehetett arra következtetni, hogy Magyar szerint a Hunnia perben Budaházy Györgyöt is képviselő Gaudi-Nagy Tamás nyújtotta be K. Endre kegyelmi kérvényét is, hiszen a katalán modernizmusnak nevezett építészeti irányzat alapítóját Antoni Gaúdinak hívták.
Korábban elértük az ügyvédet, aki lapunknak tagadta, hogy ő adta volna be K. Endre kegyelmi kérvényét, a miniszterelnök utalgatására pedig úgy reagált: „Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító.”
Utána a miniszterelnök azt írta, hogy „hallom, Gaudi-Nagy Tamás, a Mi Hazánk alkotmánybíró-jelöltje megszólítva érezte magát a kegyelmi botrány kapcsán. Ha hozzájárul, bemutatjuk a nevéhez köthető iratot. Ha van ilyen”.
Nyitóképünkön Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.