Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottsága hét nem és öt igen szavazat mellett nem támogatta Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2025-ös a hatóság 2025. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot, ami azt jelenti, hogy azt újra be kell nyújtaniuk.
A hatóság reakciójában kiemelte, a bizottság nem a 2025-ös zárszámadásának tartalmáról hozott döntést, hanem annak Országgyűlés elé történő benyújtását nem támogatta. Hozzátették, mivel a bizottság nem indokolta az elutasítás okát, ezért egyeztetést kezdeményeznek, hogy tisztázzák a döntés hátterét, illetve törvényjavaslat ismételt benyújtásának pontos eljárásrendjét és technikai feltételeit.
A zárszámadás a 2025. pénzügyi év bevételeit és ráfordításait tartalmazza. Ezek a múltban keletkezett, valós képet mutató, lezárt tényadatok, amelyeket könyvvizsgáló ellenőrzött és auditált
– közölték az MTI-vel.
Megjegyezték, ha ezt szükségesnek tartják, akkor az újbóli előterjesztéskor a törvényjavaslat szövegében, indokolásában, illetve a háttérinformációk részletezésében történhetnek kiegészítések az országgyűlési képviselők további tájékoztatása érdekében.
A bizottság keddi ülésén Koltay Andrást, az NMHH elnökét hallgatták meg, aki többek között elmondta, az MTVA összes kiadása 157 milliárd forint volt 2025-ben. Arra a kérdésre, hogy mi indokolja a magas kiadásokat, miközben az RTL Magyarország nagyjából évi 60 milliárd forintból gazdálkodik, azt válaszolta, hogy nem lehet a közmédiás és a kereskedelmi tévéket összehasonlítani, majd később azt is megjegyezte, ők olyan szakembereket alkalmaznak, akikből nagyon kevés van az országban, ezért magasak a jutalmak.
Felmerült az is, hogy az NMHH 2025-ös beszámolóját úgy kellett volna elfogadnia a bizottságnak, hogy az nem tartalmaz minden információt, a dologi és a személyi jellegű kiadásokról például mindössze egy egyoldalas dokumentum született. Koltay úgy látja, kollégái „erős kézzel” figyelik a költségvetést, a Médiatanács tagjainak bérét pedig a médiatörvényben állapították meg, így nekik nincs is mozgásterük.
https://hvg.hu/itthon/20260518_kormanyinfo-mtva-kozmedia-atvilagitas-kormany-dontes
Nyitókép: Koltay András, az NMHH elnöke az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságának ülésén 2026. május 26-án – MTI/Máthé Zoltán