Támogatjuk az Országgyűlés ellenőrzési jogköreinek megerősítését, de nem támogatjuk, hogy a parlamentet koncepciós eljárások és az önkény színterévé változtassák – közölte a Fidesz-frakció kedden.
Azt írták: a kétharmados többséggel rendelkező Tisza Pártnak minden eszköze megvan programja végrehajtására, „mégis hatalmukat nem erre, hanem politikai ellenfeleinek levadászására és a politikai hisztériakeltés fenntartására fordítják. Bízunk benne, hogy a Tisza Párt felhagy a politikai hergeléssel, és végre megkezdi a valódi kormányzati munkát” – jelentette ki az ellenzéki párt.
Mint arról parlamenti összefoglalónkban is írtunk, heves viták zajlottak kedden az Országházban, Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető és Magyar Péter miniszterelnök az őszödi beszéden vesztek össze, a kormányfő a padsorok között is folytatta a szócsatát, egykori barátjával.
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődött a parlamenti ülés, majd lényegében egész nap magánál is tartotta a szót a miniszterelnök, mert sok kérdésre ő válaszolt, és nem mulasztotta el kiosztani a fideszeseket, fejükre olvasni az elmúlt 16 év tetteit vagy éppen tétlenségeit. Magyar Péter az őszödi beszéd 20. évfordulóján egykori barátjával, a Fidesz-frakciót vezető Gulyás Gergellyel annyira összefeszült, hogy külön odament hozzá privátban vitatkozni. Az Országgyűlés öt vizsgálóbizottságot is létrehozott, köztük a kegyelmi botrány felelőseit kereső grémiumot is. A fideszes Kocsis Máté mentelmi jogát nem függesztették fel – őt Magyar Péter édesanyja próbálta bíróság elé vinni.