„Mindenkitől türelmet kérünk” – először szólalt meg a nyilvánosságban az egészségügyért felelős közigazgatási államtitkár
Ilku Lívia intenzív szakmai párbeszédet és megalapozott döntéseket ígért.
Álmos Péter megérti, hogy még csak most áll fel az egészségügyi minisztérium, de úgy fogalmazott, hogy „miközben épül a ház, ég a tető”.
Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke Ilku Lívia egészségügyért felelős államtitkár után tartott felvezető beszédet az AIPM (Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete) konferenciáján. „Kell egy mesterterv, az a legfontosabb elvárás most, hogy legyenek olyan emberek, akik átlátják az egészségügy területét” – kezdte Álmos, hozzátéve, hogy szerinte jó szakemberek kerültek most az egészségügyi minisztériumhoz.
Az elmúlt időszaknak az egyik nagy hibája, hogy az egészségügyi irányítás teljesen elzárta magát a valós visszajelzésektől, beleértve a MOK felől érkező szakmai visszajelzéseket is
– fogalmazott Álmos, aki hozzátette: jelenleg nagyon rosszul strukturált adatok állnak rendelkezésre a rendszerben, ezt a területet is majd rendbe kell tenni. Megemlítette, hogy annak idején a MOK javasolta, hogy 500 milliárddal növeljék az egészségügyre fordított forrásokat, üdvözli, hogy végül ez be is került a kormánypárt programjába. „Nagyon nehéz jól elkölteni ezt a jelenlegi rendszerben” – tette hozzá.
A kamarai elnök az előtte köszöntőt mondó Ilku Líviát is megszólította, amikor úgy fogalmazott, hogy „miközben épül a ház, ég a tető”. Álmos korábban lapunknak azt mondta, hogy az egészségügy területén különösen indokolt a 100 nap türelmi idő, de közben muszáj égető problémákkal is foglalkozni, de erre van szándék – hangsúlyozta korábbi cikkünkben.
Szeretném kimondani: kórházakat kell bezárni. Ennyi ügyeleti pont nem tartható fenn ennyi orvossal. Fontos átnézni az aktív osztályok működését. Legalább az ügyeleti szinten újra kell szervezni a rendszert
– mondta a konferencián Álmos.
Ilku Lívia intenzív szakmai párbeszédet és megalapozott döntéseket ígért.
A MOK elnöke végül arról is beszélt, hogy egy belső felmérésük szerint mit szeretnének az orvosok, mi az, amiért a magánellátásból visszatérnének a közellátásba. „Nem a pénz van az első helyen, hanem az, hogy legyen világos jövőkép az állami rendszerben” – mondta Álmos, hozzátéve, hogy az orvosok még két dolog miatt térnének vissza az állami szektorba: ha csak vészhelyzetben vezényelhetnék őket, és ha a bérezésük követné az inflációt.
Korábban Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese beszélt a HVG-nek adott interjújában arról, hogy nem lehet minden kórházban szülészetet fenntartani.
Személyes kudarcként élte meg, hogy az ország egyik vezető gyermekkórházának irányítójaként sem sikerült elérnie, a gyermekegészségügy prioritás legyen a magát családbarátnak nevező Orbán-kormány számára – erről is beszélt a HVG-nek a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János szerint sok más területen is elsikkadtak a szakmai érvek, „az elmúlt két kormányzati ciklusban a nagy szabályozási kérdésekben áttörő eredményeket nem sikerült elérni”. Szóba került a Fidesz-közelisége, az új kormány egészségügyi programja, és a fia, aki a Tisza egyik frakcióvezető-helyettese, de az is, hogy végül ő vagy Takács Péter exállamtitkár alapította közös DPK-jukat.
Nyitókép: HVG / Veres Viktor