Ma tárgyalja a parlament a képviselői fizetések megvágását

Ha a tiszás törvényjavaslatot elfogadják, 40 százalékkal csökken a képviselők tiszteletdíja.

  • MTI

Az országgyűlési képviselői tiszteletdíjak csökkentését kezdeményező törvényjavaslatot tárgyalja hétfői, egynapos ülésén a parlament.

A napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Siklós Csaba (MDF) és Novák Rudolf (SZDSZ) volt országgyűlési képviselőkről.

Ezután jönnek a napirend előtti felszólalások, két és fél órában interpellációk, majd azonnali kérdések és kérdések hangzanak el.

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után azt mondta, a hétfői ülés napirendjén várhatóan szerepel az országgyűlési törvény módosítása. Hozzátette: az indítványt valószínűleg a házszabálytól történő eltéréssel vitatják meg.

A Tisza frakcióvezetője, Bujdosó Andrea és frakciótársa, Kalázdi-Kerekes Kinga által benyújtott előterjesztés az országgyűlési képviselői tiszteletdíjak, juttatások, támogatás, valamint az országgyűlési képviselőcsoportoknak járó költségvetési források jelentős csökkentését javasolja. Ennek alapján a képviselők tiszteletdíja 40 százalékkal csökkenhet.

A törvényjavaslatról alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

https://hvg.hu/itthon/20260528_tisza-megszorito-csomag-politikusi-alapber-benzinkoltseg-mobilszamla-frakciok

Nyitókép: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások