Radnai Márk kormánybiztos vagyonnyilatkozata szerint ajándékozással idén április végén jutott egy 53 négyzetméteres társasházi lakáshoz – valahol Budapesten, a kerületet az előírások ellenére nem tüntette fel –, emellett szintén ajándékozás révén jutott két BMW-hez is, ugyancsak április második felében. Radnai kriptoeszközben 4,8 millió forintot tart, bankszámlán 17,5 milliója, készpénzben pedig 1,8 milliója van, tartozása nincs.
A kormánybiztos a szüleitől kapta a lakást és az autókat – közölte a párt sajtóosztálya a 444 kérdésére. „Radnai Márk szülei a nagyszülők korábbi házának eladása után vették az ingatlant, ezt kapta ajándékba Radnai azzal, hogy az édesanyja haszonélvezete van rajta. A két autó pedig legalább 10 éves, azokat korábban ő használta, de most a szülei nevéről átkerültek az övére. Ebből következik, hogy az ajándékozás nem függ össze Radnai politikai tevékenységével” – írták.
A többi politikus vagyonnyilatkozatáról szóló cikkünket itt olvashatja:
Leadták vagyonbevallásukat az új Országgyűlés tagjai és az ebből a törvényhozásból már kieső képviselők is. Kiderült, ki a leggazdagabb, és az is, hogy a Tisza-kormányban sok a vagyonos miniszter. Már tudjuk, kinek van félmilliárdos tartozása, amely nem akar kopni, kinek van Maseratija és babaváró hitele. Turkáltunk Lázár János, Orbán Viktor és Magyar Péter zsebében is.
Nyitókép: HVG / Fazekas István