Hankó Balázs a kampány idejére elintézte, hogy az első félóra ingyenes legyen a kistarcsai kórház parkolójában, majd díjemelés következett

De az sem tartott sokáig.

  • HVG

2029-ig újra ingyenes lesz az első 30 perc a kistarcsai kórház előtti parkolóban – jelentette be László Endre Márton, a Pest megye 06-os országgyűlési egyéni választókerület tiszás képviselője közösségi oldalán megosztott videóüzenetében, amelyet a 24.hu vett észre. Ebben a politikus azt is tisztázta, hogy mi zajlott a háttérben, ami miatt a kampány idején előbb 300 forint helyett ingyenessé vált a parkoló legfeljebb félórás használata, majd a választást követően 330 forintos díjjal vált újra fizetőssé.

https://www.facebook.com/reel/1364304045199827

A képviselő elmondása szerint egyébként a kórház parkolója azután vált fizetőssé, hogy a gyógyintézményt 2024-ben egy rendelettel egy munkaidő-nyilvántartó és beléptető rendszer kiépítésére kötelezték, amit úgy valósítottak meg, hogy a beléptető rendszert szolgáltató cég számára ellenszolgáltatásként engedélyezték, hogy egy előre megszabott díjszabás mellett működtessék a parkolót.

A kórház parkolójában ez alapján addig kellett 300 forintot fizetni minden megkezdett félóráért, ameddig a választási kampányban László Endre Márton szóvá nem tette, hogy „nem túl emberséges dolog” a beteg hozzátartozóikat kórházba vivő vagy onnan hozó emberektől pénzt szedni. Erre reagálva Hankó Balázs a Fidesz helyi jelöltjeként azzal állt elő, hogy ez attól kezdve díjmentes lesz – és rögtön a díjtáblázat megfelelő mezőjét is leragasztotta.

Csakhogy az üzemeltető céggel erről nem született megállapodás, és bár a miniszter azt ígérte az üzemeltetőnek, hogy szerződésmódosítással rendezik a helyzetet, erre sosem került sor – tette hozzá László Endre Márton, aki szerint egy ilyen szerződésmódosítás nem is lett volna jogszerű. Az üzemeltető ezért döntött úgy egy idő után, hogy visszaállítja a díjrendszert, sőt, azt a szerződés szerint jogában álló inflációkövető mértékben emeli is. Így lett a rövid ideig ingyenes várakozási idő 330 forintos.

A képviselő azt is hangsúlyozta, hogy a kórház parkolóját nem egy NER-es cég, hanem két debreceni mérnök családi vállalkozása üzemelteti, amelynél semmilyen jel nem utal arra, hogy bármilyen mutyiban részt vett volna.

László Endre Márton közölte: az ügy áttekintése után tárgyalt az üzemeltető cég tulajdonosaival, és újra megállapodtak, hogy az első félórára díjmentesen használható lesz a parkoló, egészen a szerződés 2029. februári lejártáig.

Hozzászólások