A 2026-os tanév nemcsak a felvételi eredmények miatt jelent mérföldkövet, ugyanis az új tanévvel megkezdődik a magyar felsőoktatás megújítása is – közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felvételi ponthatárok kihirdetését követően csütörtökön este az MTI-vel.
A tárca közleményében azt írták: céljuk, hogy a hallgatók korszerű, a 21. század kihívásaira felkészítő képzésben részesüljenek, miközben a magyar felsőoktatás ismét szervesen kapcsolódik az európai és nemzetközi tudományos, valamint felsőoktatási térhez.
Ennek érdekében a minisztérium átfogó fejlesztéseket készít elő, amelyek erősítik az egyetemek szakmai autonómiáját, hallgatóközpontúságot, javítják az oktatás minőségét, bővítik a nemzetközi együttműködéseket, és kiszámítható, átlátható működési környezetet teremtenek a magyar felsőoktatás számára.
Katz Sándor felsőoktatási államtitkár szerint a megújítást az érintettek bevonásával szeretnék végrehajtani és fontosanak tartják, hogy megismerjék a fiatalok véleményét és ötleteit.
A tárca összegzése szerint az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis közel háromnegyede a jelentkezőknek felvételt nyert.
Az általános felvételi eljárásban összesen 140 427 jelentkező vett részt, közülük 71 467 felvételiző jutott be az első helyen megjelölt képzésre. A szeptemberben induló tanévben 10-ből 8 diák kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait állami finanszírozásban.
A legnépszerűbb képzési területek megoszlása a következő:
- gazdaságtudományok (21 274 felvett hallgató),
- pedagógus képzés (16 199),
- műszaki tudományok (13 314),
- bölcsészettudomány (9 855),
- informatika (7 753),
- társadalomtudomány (7 447),
- orvos és egészségtudomány (7 432).
A szakok toplistája pedig a következőképpen alakult:
- gazdálkodás és menedzsment szak (5 929),
- mestertanár képzés (3 845),
- jogász (3 811),
- ápolás és betegellátás (3 185),
- kereskedelem és marketing (3 036),
- gyógypedagógia (2 800).
A tanárképzés a létszámot tekintve folyamatosan növekedik, ebben az évben 16 199 hallgatót vettek fel erre a képzési területre. Tanitó (2 039) és osztatlan tanárképzésbe (2 617) idén rekord számú diák érkezik, összesen 4 656 hallgatóval.
A felvett diákok számát tekintve a legtöbb diákot idén is az ELTE fogadja 13 723 hallgatóval, de a top 10 listában 3 műszaki fókuszú egyetem is helyet kap.
A legmagasabb pontszám idén a Corvinus angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakra kellett, ezt követte 477, ELTE jogász 467, PPKE jogász 467, PPKE pszichológia 462, Corvinus nemzetközi tanulmányok angol nyelven 459, ELTE pszichológia 455 ponttal – közölte a tárca.
Az idei ponthatárokról alábbi cikkünkben olvashat még bővebben:
https://hvg.hu/itthon/20260723_felveteli-ponthatarok-2026-egyetem-oktatas
Nyitókép: Pont ott parti 2026, fotó: HVG / Cabrera Martin