A Budapesti Rendőr-főkapitányság már korábban bejelentette, hogy saját tapasztalatai, a lakossági jelzések és a kerületi önkormányzatokkal folytatott egyeztetések alapján átfogó rendészeti intézkedéseket hajt végre Budapest közbiztonságának további erősítése érdekében. A harmincnapos fokozott közbiztonsági akció végrehajtását a belügyminiszter rendelte el.
Most ennek első eredményeiről is beszámoltak. Mint írták, az ellenőrzéssorozat első hetében több mint 400 rendőr vett részt a főváros több pontján végrehajtott ellenőrzésekben. Összesen 712 embert igazoltattak, 33 személyt elfogtak, további 33-at előállítottak, hat esetben pedig biztonsági intézkedést hajtottak végre. A rendőrök többek között garázdaság, lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt intézkedtek, emellett körözött személyeket is elfogtak.
https://www.youtube.com/watch?v=vks5gzY8N8Y
A rendőrök 16 esetben tettek szabálysértési feljelentést, további 40 esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki. Az intézkedések között a közterület rendjét érintő szabálysértések – így például köztisztasági szabálysértés és közterületi alkoholfogyasztás – mellett közlekedési szabályszegések is szerepeltek.
A mellékelt videók alapján a rendőrök Budapest több kerületében és csomópontján is jártak, a felvételeken szerepel a Nyugati pályaudvar, a Blaha Lujza tér, a Deák tér és Kelenföld is. Emellett üres épületekbe, erdőkbe is bementek.
A BRFK az ellenőrzéssorozat eredményeit, tapasztalatait és a rendelkezésre álló közterületi adatokat folyamatosan elemzi. Ezek alapján határozza meg, hogy a főváros mely területein, milyen jellegű és intenzitású rendőri jelenlétre, illetve további célzott ellenőrzésekre van szükség.
https://www.youtube.com/watch?v=pMXFhcLRlTU
Az elmúlt hetekben több kerületi polgármester, illetve Bódis Kriszta nemzeti társadalompolitikai stratégiáért felelős kormánybiztos, valamint Józsefváros korábbi országgyűlési képviselője, Jámbor András is jelezte, hogy baj van. Baranyi Krisztina ferencvárosi, Niedermüller Péter erzsébetvárosi, Pikó András józsefvárosi és Soproni Tamás terézvárosi polgármester a napokban közleményben is kérte a kormányt arra, hogy tegyenek azonnali intézkedéseket annak érdekében, hogy javuljon a közbiztonság Budapesten. Karácsony Gergely pedig a napokban egyeztetett Baricska Norberttel, Budapest új rendőrfőkapitányával.
Nyitókép: Police.hu