Megszavazta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállítását az Országgyűlés
Az új szervezet vezetőit a törvény kihirdetése után egy hónapon belül választhatja meg a parlament.
A tiszás politikus szerint a gyanús ügyeket ki fogják vizsgálni, de ehhez „idő, szakértelem, bizonyíték és jogállami eljárás kell”.
„Nehéz téma, de a NER-telenítés nem lehet bosszúhadjárat. Annyit kell jelentsen, hogy Magyarországon ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindenkire. Mindegy, hogy valaki tanár, munkás vagy politikus” – írta Radnai Márk, a Tisza Párt országgyűlési képviselője egy csütörtöki bejegyzésben, amelyben azokra a hangokra reagált, amelyek mielőbbi elszámoltatást követelnek.
A politikus megjegyezte, hogy ősztől munkába áll a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal, majd felsorolt néhány olyan területet, ahol már történt előrelépés. Ezek között említette, hogy
Fontos leszögezni, hogy a NER-telenítés nem azt jelenti, hogy mostantól egy korábbi kormányközeli szereplőhöz kötődő vállalkozás nem nyerhet közbeszerzést. Ha szabályosan, tisztességes versenyben ők adják a megfelelő ajánlatot, politikai alapon nem lehet őket kizárni
– jelezte Radnai, hozzátéve, hogy éppen az jelenti majd a különbséget az elmúlt harminc évhez képest, hogy nem „új klientúrát” építenek a régi helyére.
Végül arról írt, hogy a gyanús ügyeket ki kell vizsgálni, a jogsértéseket bizonyítani kell, a jogtalanul megszerzett vagyont pedig törvényes úton vissza kell szerezni – ehhez viszont „idő, szakértelem, bizonyíték és jogállami eljárás kell”.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal jogairól az alábbi cikkünkben írtunk részletesen:
Az új szervezet vezetőit a törvény kihirdetése után egy hónapon belül választhatja meg a parlament.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin