„A mai napon utasításomra a Külügyminisztérium illetékes vezetője tájékoztatta Oroszország budapesti nagykövetét, hogy a magyar hatóságok értékelése szerint az orosz képviselet 10 munkatársa olyan tevékenységet folytatott Magyarországon, amely a Bécsi Egyezmény alapján diplomatától nem elfogadható” – írta közleményben Orbán Anita külügyminiszter.
Hozzátette, a tárca felszólította az érintetteket, hogy hagyják el Magyarországot, ezzel védve az ország biztonságát és szuverenitását. Megjegyezték, hogy „ez nem jelenti az Oroszországgal fennálló diplomáciai kapcsolatok megszakítását”, Magyarország továbbra is fenn kívánja tartani a szükséges párbeszédet, a kölcsönös tisztelet és a szabályok betartása mellett.
Bár a külügyminiszter nem mondta ki konkrétan, valószínűsíthető, hogy orosz hírszerző tevékenységre utalt, amikor „nem elfogadható tevékenységről” írt. Cikkünk megjelenése után Rácz András, a Külügyi Intézet vezérigazgató-helyettese az MTI-nek egyértelműsítette, hogy valóban erről van szó, mint mondta, a diplomáciában hagyományosan ezt a kifejezést használják a hírszerzők leírására.
Idén áprilisban orosz oknyomozók számoltak be arról, hogy a budapesti orosz nagykövetség alkalmazottainak csaknem fele rendelkezik titkosszolgálati kötődéssel. Az újságírók a 47 alkalmazott közül 15 olyat azonosítottak, akiknek bizonyítottan közük van az orosz titkosszolgálatokhoz, míg további 6-ról ugyanez feltételezhető.
Egy orosz portál oknyomozása szerint a 47 alkalmazottból 15 bizonyítottan, további 6 pedig feltételezhetően rendelkezik titkosszolgálati kötődéssel.
Korábban Panyi Szabolcs írt arról, hogy a GRU, az orosz katonai hírszerzés megbízásából három fő érkezett Budapestre januárban annak érdekében, hogy befolyásolják a magyar választások eredményét. A nagykövetség ezt úgy kommentálta, hogy Panyi „nyíltan hamis információkat terjeszt”.
Panyi Szabolcs állítja: három orosz hírszerző érkezett január végén Budapestre, erről az Egyesült Államok még információkat is megosztott partnereivel.
Orbán Anita elődjéhez, Szijjártó Péterhez képest látványosan távolságtartóbb diplomáciai kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Alig néhány nappal miniszterré választása után, május 13-án Orbán másnapra bekérette a Budapesten állomásozó orosz nagykövetet, miután Moszkva Kárpátalja ellen indított dróntámadást. Szijjártó utoljára 2022 februárjában rendelte be rapportra a moszkvai diplomatát.
Orbán Anita rendelte be a Kárpátalját is elért dróntámadások miatt.
Frissítés: Moszkva részéről az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova reagált a Budapesten állomásozó diplomaták kiutasítására. Oroszellenes lobbit emlegetve azt ígérte, kemény és fájdalmas válasz érkezik majd részükről.
Budapesti oroszgyűlölő lobbiról beszél a külügyi szóvivő.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán.