A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének (MaReSz) Elnöksége csütörtöki határozatával kizárta tagjai közül a Lounge Event Kft.-t, miután megállapították, hogy Balásy Gyula cégének magatartása több ponton sértette az alapszabályukban és etikai kódexükben meghatározott kötelezettségeket.
A MaReSz közölte: július 9-i összesítésük szerint 27 rendezvénypiaci vállalkozás összesen nettó 3,4749 milliárd forint összegű alvállalkozói követelést jelentett be a Lounge Event Kft.-hez kapcsolódó teljesítési láncokból, és az azóta érkezett jelzések alapján az érintett vállalkozások és követelések köre tovább bővült.
Augusztus 11-én írásban szólították fel a Lounge-ot a lejárt tartozások rendezésére, a ténylegesen vitatott követelések esetében pedig érdemi egyeztetésre. A tartozásállomány érdemi és átfogó rendezése azonban a felszólítást követően sem történt meg, és a korábban tett fizetési vállalások sem teljesültek megfelelően, sőt a Lounge több olyan teljesítést is vitatni kezdett, amelyet korábban teljesítésigazolással elfogadott, számlázásra befogadott, vagy más módon elismert.
A MaReSz elnöksége mindezek alapján megállapította, hogy a Lounge Event Kft. magatartása sérti többek között az Etikai Kódex jóhiszeműségre, üzleti tisztességre és együttműködésre vonatkozó követelményeit, valamint a vállalt kötelezettségek maradéktalan teljesítésének elvét. A dokumentum nem megengedettnek minősíti továbbá a más szolgáltató vagy alvállalkozó felé fennálló tartozást, részben vagy késedelmesen történő teljesítésével elért tisztességtelen versenyelőnyt.
A Lounge Event Kft. MaReSz-tagsági jogviszonya a kizáró határozat közlésének napján megszűnik. Ettől az időponttól a társaság a MaReSz-tagságára nem hivatkozhat, és a MaReSz nevét vagy logóját tagsági minőség jelzésére nem használhatja – olvasható a szövetség közleményében.
https://hvg.hu/kkv/20260915_balasy-gyula-lounge-event-tartozas-nru-allami-rendezvenyek
A hét elején írtunk arról, hogy több milliárd forinttal tartozik a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge Event azoknak az alvállalkozóknak, amelyek a kormányváltás idején nagy állami rendezvényeken – például a magyar kerékpáros körversenyen, a Tour de Hongrie-n, a budapesti labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőn, a MotoGP-n és a kézilabda BL női négyes döntőjén – dolgoztak.
A Balásy-féle Lounge Event 2024-ben került monopolhelyzetbe az állami rendezvényszervezésben, miután 75 milliárd forintos keretszerződést kötött a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel, a munkák nagy részét azonban alvállalkozók végezték.
A tartozások hátterében az áll, hogy a kormányváltás után zárolták a Balásy-cégek számláit a folyamatban lévő hűtlen kezelés és pénzmosás miatti nyomozás miatt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtást indított ellenük, az állam pedig augusztus elején azonnali hatállyal felmondta a szóban forgó keretszerződést.
A Lounge állítása szerint azért sem tud fizetni, mert az állam nem rendezte a teljesített rendezvények július közepén lejárt számláit. Van ugyan pénze a tartozások fedezetére, de ezek jelentős része továbbra is zárolás alatt áll; a hozzáférhető összegekből folyamatosan fizeti az alvállalkozókat.
A kizárásról négy hónappal azután döntött a MaReSz elnöksége, hogy Balásy Gyula május elején sírós interjúban próbálta cégbirodalma egy részét felajánlani az államnak.
Nyitókép: YouTube / Kontroll