A rendőrség egy 21 éves brit fiatalt gyanúsít a Szent István körúti támadással – derül ki a vasárnap esti RTL Híradóból. A csatorna úgy tudja, a támadó korábban három másik embert is megkergetett, azután támadt a zebrán átkelő 43 éves férfira.
A csatornához eljutott felvételeken látható, illetve hallható, hogy miközben a mentők a helyszínen ellátják a sérültet, a támadó artikulálatlanul üvölt. Hogy miért, nem tudni. Az RTL értesülése szerint a férfi részeg volt, és azt mondta a rendőröknek, hogy semmire nem emlékszik.
Súlyos testi sértés gyanújával hallgatták ki, de nem tartóztatták le, szabadlábon védekezhet.
Szombaton számoltunk be arról, hogy a budapesti Szent István körúton, a Vígszínházzal szemben ájultra vert egy ismeretlen férfi egy másikat. A támadót egy szabadnapos rendőr állította meg, aki fegyvert fogott rá, majd a közeli szórakozóhely biztonsági embereivel együtt lefogták.
A helyszínre másodperceken belül mentőautó érkezett, majd megkezdték a sérült ellátását. Az elkövetőt a rendőrség a helyszínen elfogta.
https://hvg.hu/itthon/20260919_video-jarokelo-zebra-tamadas-budapest-sulyos-testi-sertes-rendorseg
Nyitóképünkön a brit turista (fehér pólóban) a támadás előtt. Forrás: RTL Híradó