„Hetek óta hazug hergelő kampányt folytatnak ellenem és az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium ellen” – írta a Facebookon Lannert Judit miniszter a Fidesz–KDNP-ről, akik szerinte ellenzékből is tovább rombolnák az oktatást. A parlamentben rendszeresen idézik az ellenzéki képviselők Lannert korábbi nyilatkozatait, a miniszter szerint úgy, hogy ezeket kiragadják kontextusukból, és szándékosan félremagyarázzák.
„Elég sok pedagógussal találkozom, de olyannal nem találkoztam, aki igény tartott volna arra, hogy Rétvári Bence volt belügyminiszter-helyettes beszéljen a nevében. Az az ember, aki végigasszisztálta a tanári autonómia elvételét, a munkavállalói jogok szűkítését és a sztrájkjog eltörlését, az adminisztrációs terhek növelését és több mint 1200 tanár elüldözését a pályáról” – írta a KDNP frakcióvezetőjéről.
Lannert felidézte, hogy Rétvári pár éve azt mondta, uniós összehasonlításban a magyar tanítók és tanárok töltik a legkevesebb időt a gyerekekkel, miközben az oktatásban dolgozók évek óta túlterheltségre panaszkodnak. A miniszter szerint Rétvári semmit sem tud ügyeletekről, a helyettesítésekről és a tanórán kívüli munkáról. Kritizálta továbbá a Fidesz-kormányokat az alulfinanszírozás és az iskolabezárás miatt is, állítása szerint 16 év alatt összesen 274 intézményt zártak be.
Ugyancsak politikai felelősséget lát a 2025-ös, lesújtó PISA-adatok mögött, mert „olyan régiós országoktól is elmaradunk, amelyeknél jobban teljesítettünk”, amire pusztán a nemzetközi trendek nem adnak magyarázatot.
„Az oktatás globális válságban van, és ebbe Magyarország is szépen belesimul” – foglalta össze Lannert Judit a legfrissebb PISA-mérés adatainak tanulságait. Az oktatási miniszter szerint másfél év múlva lehet új nemzeti alaptanterv, a kisiskolák problémájának megoldása pedig egy nagy társadalmi feladvány lesz.
„Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom. Megyünk tovább a gyerekekért, a fiatalokért és minden oktatásban dolgozóért” – zárta posztját Lannert, aki szerint az ellenzék a „pártpolitika és ideológia mocsarába” akarja lerángatni a legfontosabb stratégiai ágazatot.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin