Bődületes mellélövése után lezárult a Nézőpont önvizsgálata, nem készítenek több közvélemény-kutatást

Az áprilisi választási eredményt nagyon benézte a Fidesz-közeli intézet, és ennek következményei lettek.

  • HVG

„A jövőben nem pártpreferencia-adatokat publikálunk elsősorban, hanem mélyebb összefüggésekre rámutató, kutatásalapú elemzéseket” – kezdődik a Nézőpont Intézet közleménye, amely az azt kiszúró 444.hu szerint azt is jelzi egyúttal, hogy véget ért a Fidesz-közeli kutatócég korábban ígért „önvizsgálata”.

Ahogy arról a HVG is írt, a választás másnapján tudatta a Nézőpont Intézet, hogy önvizsgálatot indít, egyúttal gratulált a többi közvélemény-kutatónak, akik nem lőttek annyira mellé, mint ők. A Nézőpont ugyanis úgy számolt, a Fidesz a 106 egyéni választókerületből 66-ban győzhet, míg a Tisza 39-ben – ehelyett 96:10 lett a Tisza javára.

https://hvg.hu/itthon/20260413_nezopont-kozvelemeny-kutato-vizsgalat-median-21-kutatokozpont

A Mráz Ágoston vezette Nézőpont most azt is közölte, jövőbeni céljuk, hogy „a gondolkodó magyar emberek valóságismeretét bővítsük, és ennek érdekében április után visszatérünk a nyilvánosságba is”. Azt is ígéri, a jövőben kutatási jelentéseik módszertani és az adatfelvételre vonatkozó információi transzparensebbek lesznek.

A Nézőpont „Magyarország 2040” címmel szakpolitikai műhelyeket is alakít, azzal a céllal, hogy Magyarország jövőjét vizsgálja több területen is. Emellett ösztöndíjjal támogatnak hallgatókat, kutatókat, elemzőket és médiumokat. A Nézőpont Intézet pedig a jövőben csak az azonos nevű alapítvány jogi formájában fog működni, és

tevékenységéhez sem állami, sem üzleti támogatásokat nem fog igénybe venni.

https://hvg.hu/360/20260625_mraz-egyedul-maradt

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Hozzászólások