A honvédelmi miniszter szerint a fideszes tárcavezető 6 fős delegáció helyett 11 fővel utazott volna a ciprusi EU-s védelmi miniszterek találkozójára, és nem akármilyen hotelt foglalt.
A Tisza Párt javaslatára egyhangúlag megszavazták saját fizetésük csökkentését a képviselők. Magyar Péter beszédével indult a hét, a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában részletesen kitért a gyermekvédelem kérdésére. A HVG megtudta, 4,3 millió forintért szállt meg Isztambulban Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter és és egy másik, korábban a honvédelmi minisztériumban dolgozó vezető. Márciusban két, többmilliárdos összegű keretszerződést kötött a felsőoktatás területén az akkor még Hankó Balázs által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztérium. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Egyetlen éjszakára 4,3 millió forintért szállt meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf és egy másik, korábban a honvédelmi minisztériumban dolgozó vezető az isztambuli Four Seasons Hotelben még tavaly, az összegben a repülőút nincs benne – tudta meg a HVG. Az exminiszter nem cáfolta értesüléseinket, de azt állította, hogy ezt a szállásköltséget részben a „török vendéglátó fél”, részben a magyar külügyminisztérium fizette. Arra nem válaszolt, hogy közpénzből miért nem lehetett kevésbé költséges megoldást választani ilyen rövid tartózkodásra, és valóban a feláras „Palace Bosphorus” lakosztályt választotta-e.
Forgács Ágnes az Átlátszónak beszélt arról, hogyan készültek a Ripostnál a Jobbik politikusait célzó lejárató anyagok és milyen eszközökkel akartak felvételeket készíteni Magyar Péterről. A volt munkatárs szerint Ómolnár Miklós főszerkesztő úgy írt „bennfentes” cikkeket Vona Gáborról és más ellenzéki szereplőkről, hogy a riporterek valójában semmit nem hallottak azokból a beszélgetésekből, amelyekre a történetek épültek.
Bruttó, és évente „csak” 100 milliárd – többek között ezzel védte a HVG által bemutatott, a választás előtt alig egy hónappal kötött hatalmas összegű szerződést a leköszönt honvédelmi miniszter, aki szerint a tartalmát úgy kell elképzelni, mint egy filmes situation roomot.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint új korszak kezdődik a Magyar Honvédségnél, az új szabadnapok mellett azonban éppen a Szalay-Bobrovniczky Kristóf minisztersége előtti laktanya- és alakulatnevekhez való visszatérésről döntött.
Már megérkezett egy 30 milliárdos előlegszámla, nem fizetik ki. „Erre és ilyen formában biztosan nincs szükség – működő egészségügyre, működő oktatásra, valódi gyermekvédelemre és beinduló gazdaságra van szükség” – fogalmazott Magyar Péter miniszterelnök.
A Honvédelmi Minisztérium 1 311 050 000 000 forint értékű keretszerződést kötött a NER alatt informatikai óriássá nőtt 4iG űrtechnológiai cégével – tudta meg a HVG. A szerződést március közepén, egy hónappal a választás előtt írta alá Jászai Gellért cége és a Szalay-Bobrovniczky Kristóf irányítása alatt álló tárca. Az áprilistól már hatályba is lépett megállapodást a minisztérium azzal magyarázta, hogy több éves kormányzati előkészítés eredményeképpen jött létre, de mást nem közöltek, mivel az ügylet nem nyilvános. A Magyar Péter kormánya által így megörökölt keretszerződés értesüléseink szerint bő kilenc évre, 2035-ig szól.
Porkoláb Imre dandártábornok magas NATO-tisztségeket is betöltött, a NATO-t képviselte a Pentagonban. Most megállapodott szolgálati viszonyának megszüntetéséről.
Több, mint haditechnika – mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a flottáról, ami immár 16 gépet számlál. Alighanem ez az utolsó védelmi beszerzés, ami Szalay-Bobrovniczky Kristóf minisztersége alatt érkezik be.
A HVG értesülései szerint az átadás-átvétel nem zökkenőmentes a Honvédelmi Minisztérium környékén, a leendő miniszter Ruszin-Szendi Romulusz pedig arról posztolt, hogy Szalay-Bobrovniczky nem vette fel vele a kapcsolatot, bár a miniszter szerint ez már rég megtörtént.
A leendő honvédelmi miniszter szerint most, hogy az összes, szerinte koholt eljárást megszüntették ellene, ideje munkához látni. Egyből be is harangozta, hogy a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, valamint a szaktárca összes háttérintézményét vizsgálják, főleg ezeknek a gazdálkodását.
A honvédség vezetése megpróbálta kívül tartani a politikát – állítja a HVG-nek adott interjúban Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke. Böröndi pontosan három éve lett a honvédség első embere, s drasztikus reformokat ígért, melyekkel a rugalmatlan gondolkozásmóddal és a békéhez szokott haderővel akart leszámolni. A közélet mégsem a katonaság vitathatatlan előrelépéseitől volt hangos az elmúlt időszakban. A vezérezredest kérdeztük eddigi hallgatásáról, Orbán Gáspár szerepéről, az erőművekhez kirendelt látványvédelemről és a főbe lőtt katonákat mutató AI-videóról is.
Pálinkás Szilveszter szerint leszerelési hullám jöhet a háborús veszélyhelyzet után, Szalay-Bobrovniczky Kristóf az eddigi legrosszabb honvédelmi miniszter, a csádi missziót pedig a miniszterelnök fia erőlteti.