A HUN-REN két vezetőjének végkielégítése a legfontosabb vitapont a kutatóhálózat és a Tanács Zoltán vezette Tudományos és Technológiai Minisztérium között a Magyar Narancs forrásai szerint. Bár a lap különböző összegekről hallott, a beszámolókban közös, hogy a fejenkénti végkielégítés több tízmilliós nagyságrendben mozoghat.
A Tisza-kormány hónapok óta szeretné félreállítani Gulyás Balázs elnököt (képünkön) és Jakab Roland vezérigazgatót, Tanács májusban mondta róluk, hogy „a jelenlegi vezetéssel nem képzelhető el a kutatóhálózat megújítása, és a kialakult feszültségek feloldása”. Már ekkor megkezdődött a jogszabályok előkészítése, nem sokkal később pedig Horváth Péter innovációs államtitkár mondta, hogy megszakadt a kommunikáció a hálózat és a vezetőség között, amire megoldást kell találni. Az államtitkár arról is beszélt, a törvényalkotási ciklus végén, az ősz második felében fogják lecserélni a HUN-REN teljes vezetését, nem számítanak a továbbiakban a munkájukra, és egy új struktúrájú elnöki és irányító testületet hoznak létre.
Szeptemberben a kutatóintézet kommunikációs osztálya közölte, hogy Stipsicz Andrást, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet jelenlegi főigazgatóját kérte fel a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat ideiglenes elnökének Tanács Zoltán. A végleges döntést ugyanakkor a HUN-REN Irányító Testülete és Felügyelőbizottsága hozza majd meg, Stipsicz pedig csak addig töltené be a posztot, amíg a végleges működési forma létrejön, és a később meghirdetendő elnöki pályázat lezárul.
https://hvg.hu/itthon/20260917_hun-ren-ideiglenes-elnok-kinevezes
Az akadémiai kutatóhálózatot 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) az állam elcsatolta, és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba (ELKH) fogta össze. Az MTA és a kutatók többsége tiltakozott, mert fenntartásaik voltak a kutatás szabadságával és függetlenségével kapcsolatban. 2020-ban a hálózat dolgozóit megfosztották a közalkalmazotti státuszuktól, majd 2021-ben több intézetet átalakítottak. A hálózatot 2023. szeptember 1-jétől Magyar Kutatási Hálózattá (HUN-REN) nevezték át, tavaly nyáron pedig a humán- és társadalomtudományi kutatóintézeteket – akaratuk ellenére – az ELTE-hez csatolták.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi