„Mráz Ágoston Sámuel elnézést kér mindazoktól, akik úgy érzik, hogy félrevezette őket. Kedves Ágoston Sámuel! Engem nem vezettél félre. Én mindig is pontosan tudtam, hogy hazudsz és hogy a hatalom fehérgalléros prostituáltja, egy közpénzen tartott propagandista vagy” - kezdi Facebook-posztját Fülöp Botond ügyvéd, akit Vidéki Prókátor álnéven ismert meg az ország a kegyelmi botrány idején.
Arra reagál, hogy a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetője, Mráz Ágoston Sámuel a Magyar Nemzet hetilapnak nyilatkozva elismerte, hogy szakmai hibát vétettek a közvélemény-kutatásaik során, illetve volt ugyan olyan mérésük, amely szerint a Tisza Párt vezetett, csak éppen azt ők maguk sem hitték el. Így történhetett, hogy a teljes fideszes közvélemény azt képzelte a kétharmados történelmi vereségük bekövetkeztéig, hogy a párt ismét nyerni fog. Mráz az interjúban elnézést kért „azoktól, akik úgy érzik”, félrevezették őket.
A Vidéki Prókátor kíméletlenül fogalmazva fejezi be a Mráznak szóló üzenetét:
Hiteled azonban ebben az országban a büdös életben többé nem lesz. Azt eljátszottad. Örülj a pénznek, amit a magyaroktól ellopott vagyonból a piszkos munkád ellenértékeként az általad szolgált országrontó maffiától kaptál.
Mráz vallomására reagált a Facebookon Hann Endre is, aki annak a Medián közvélemény-kutatónak a vezetője, amely viszont a valóságnak megfelelő adatokat mért a választás előtt, és amelyet - illetve magát Hannt személyesen - emiatt a kormány propagandistái folyamatosan támadtak.
A Medián vezetője posztjában csupán megállapítja:
Mráz Ágoston Sámuel mai interjújában nyilvánosan elismerte, hogy hazudott.
https://hvg.hu/itthon/20260927_mraz-agoston-samuel-nezopont-intezet-valasztas-meres-hiba-fidesz-tisza
Borítóképünkön Mráz Ágoston Sámuel. Fotó: Reviczky Zsolt / HVG.