Nyilvánosságra hozza a kormány az Orbánék által megrendelt, majd 10 évre titkosított egészségügyi reformtervet

Még kicsit azért várni kell rá.

  • MTI

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját – jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

Hegedűs Zsolt posztjában azt írta, kétnapos stratégiai tanácskozást tartanak az Egészségügyi Minisztérium teljes vezetésével, az államtitkárságok és a miniszteri kabinet részvételével. A munkához csatlakoznak a háttérintézmények vezetői és a miniszteri biztosok is, akik beszámolnak az eddigi munkáról, az előttük álló feladatokról és a következő időszak terveiről.

Az említett három dokumentumról közölte: az egyik az előző kormány által több mint 300 millió forint közpénzből a Boston Consulting Grouptól (BCG) megrendelt egészségügyi reformtanulmány, amelyet tíz évre elzártak a nyilvánosság elől, és korábban a HVG mutatta be:

Megszereztük, itt az Orbán-kormány eltitkolt egészségügyi reformterve

A kórházak és rendelőintézetek számának radikális csökkentése, a háziorvosi hálózat átszabása, nyitás a magánegészségügy felé – ilyen intézkedések is szerepelnek abban az egészségügyi reformtervezetben, amit a Belügyminisztérium megrendelésére a Boston Consulting Group készített még 2020-ban. A HVG megszerezte a stratégiai átalakításról szóló dokumentumot, amit az Orbán-kormány közpénzből kifizetett, majd elsüllyesztett, a jogvédők pedig éveken át hiába próbálták kiperelni. Független szakértőink szerint alkalmas lett volna szakmai-társadalmi vitára az eltitkolt javaslat, amit Hippokratész-projektnek neveztek.

Tájékoztatása szerint a másik dokumentum az egészségügyi országleltár, amely részletesen bemutatja a magyar egészségügy tényleges állapotát: a kórházak, a szakrendelők, az alapellátás, a humánerőforrás, a várólisták, a finanszírozás és az infrastruktúra helyzetét.

A harmadik dokumentum Magyarország átfogó egészségügyi stratégiája, amely tartalmazza céljaikat, a szükséges változtatásokat, a fejlesztések ütemezését és a megvalósítás forrásait – ismertette.

„Mindenki megismerheti a 2027-es költségvetés egészségügyi vállalásait, köztük a Hugonnai Vilma Egészségügyi Program 500 milliárd forintos többletforrását, részleteit. Azt szeretnénk, hogy az egészségügyben dolgozók és a magyar emberek egyaránt pontosan lássák, milyen változásokra készülünk, és mit várhatnak a következő évektől” – írta Hegedűs Zsolt.

Képünkön: Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter nyilatkozik a sajtónak az Országház piros társalgójában 2026. július 13-án. Forrás: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások