Ruff Bálint nagyinterjúval indult újra pénteken a Népszabadság nyomtatott verziója, ami a jövőben hetilapként jelentkezik majd. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Tisza kormányzásának első öt hónapját értékelve úgy fogalmazott, a rendszerváltásnak két része van, egy közjogi és egy gazdasági, utóbbi lényegesen nehezebb feladat.
„Reményeim szerint [a rendszerváltás] elérkezik egy olyan pontra, amely már visszafordíthatatlan, s a vállalt feladatomat teljesítettnek tekinthetem” – mondta Ruff. Úgy gondolja, a közjogi rendszerváltás az új alkotmány elfogadásával válik majd teljessé, az Orbán által elrabolt gazdaság visszaszerzését viszont a rákgyógyításhoz hasonlította.
Beszélt arról is, hogy a változás sebességével senki sem elégedett, ő sem maradéktalanul az.
Hozzátette ugyanakkor, hogy egy éve sokan aláírták volna azt az ígéretet, hogy mostanra lesz új államfő, legfőbb ügyész (igaz, a legfrissebb jelöltről még nem döntött sem a Tisza-frakció, sem a parlament), kétharmados többsége lesz a Tiszának, korlátozzák a képviselők és a miniszterelnök mandátumát, hazahozzák az uniós pénzeket, elindul az új köztévé, és feláll a vagyonvisszaszerzési hivatal.
Az eddigi legfontosabb eredménynek a paksi fenékküszöb megépítését tartja, mint mondta, enélkül hónapok óta nem tudna működni az ország, a kormány pedig összesen 100 milliárd forintot spórolt a beruházással.
„Jogállamban az van, hogy a kormányzat feljelentéseket tud tenni, de utána a nyomozásokat, a vádemeléseket egy másik hatalmi ág végzi. A jogalkotó abban tud segíteni, hogy módosítja a törvényeket, hogy ne húzódjanak el a bírósági eljárások” – mondta Ruff arról, milyen kihívásokat jelent, hogy a Tisza legfontosabb ígérete az elszámoltatás. A kulcskérdés szerinte az lesz, hogy az állampolgárok hisznek-e abban, hogy az NVVH pártatlanul vizsgálja a korrupciós ügyeket, illetve mindenki elfogadja-e a bírósági döntéseket.
Kitért arra is, hogy az államigazgatásban nem öt perc áthangolni a gondolkodást, miután 16 évig az ebben dolgozók azt szokták meg, hogy az elsődleges cél Orbán Viktor kiszolgálása. „Újra kell építeni a gondolkodást, hogy hogyan működik egy normális közigazgatás” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy szakpolitikai kérdésekben teljes a szaktárcák önállósága.
Ruff a Népszabadságban beszélt az elkövetkező időszak nagyobb kormányzati feladatairól, a 2027-es költségvetésről, az alkotmányozási folyamatról, az új választási törvényről, illetve a rezsicsökkentés kérdéséről is.
A miniszter szerint „a költségvetésben lesznek bátor lépések”, ő például annak a híve, hogy most a beruházásösztönzésre, -növekedésre kell fókuszálni, és megerősíteni a kkv-szektort, és ezt kell a szigorú fiskális politikának követnie. A rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt mondta, a legfontosabb szempont az energiaszuverenitás. Ez szerinte nyáron 10-18 óra között a napelemek miatt megvalósul Magyarországon, az ország ilyenkor megtermeli a szükségletet, csak nincs hol raktározni. A cél, hogy energiatárolók és szélerőművek létesítésével az ország nagyobb mértékben tudjon olcsó, saját megújuló energiára támaszkodni.
Ruff azt ígéri, hamarosan az Országgyűlés elé kerül az alkotmányozásról szóló törvénytervezet, a folyamathoz felállítanak majd egy grémiumot „az ország legjobb tudósaival, szakembereivel”. Úgy gondolja, az új alkotmány kéz a kézben jár a választási törvénnyel, amin már dolgozik a kormány, de elképzelhető, hogy a két jogszabály elfogadására ugyanakkor kerül sor. A miniszter szerint át kell gondolni például, hogy egy- vagy kétfordulós választásra van-e szükség, továbbá neki személyesen az is célja, hogy a jövőben ne tudjon egyetlenegy párt egyedül alkotmányozni. „Az országnak jobb az, ha vannak egy kormányzaton, akár koalíciós kormányzáson belül viták, amikor többféle világnézetű embereknek kell valamilyen módon konszenzusra jutni” – tette hozzá.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin.