A Fidesz eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozata miatt

„A nyivános cégadatok alapján 20 éve nyilvánvaló családi cégtulajdonom eltitkolása fel sem merületetett célként” – fogalmazott korábban Forsthoffer Ágnes, aki hétfőn „kiegészítő tájékoztatást” nyújt be a vagyonbevallásához.

  • HVG

Hidvéghi Balázs fideszes képviselő szombaton levelet írt a parlament mentelmi bizottságának, amelyben vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke ellen.

A tiszás politikusról a héten derült ki, hogy feltüntette a meglévő vagyonát és jövedelmeit a bevallásában, de az kimaradt a nyilatkozatból, hogy gazdaságilag is érdekelt a családi vállalkozásban. Forsthoffer Ágnes ezért „kiegészítő tájékoztatást” nyújt be hétfőn a mentelmi bizottság elnökének.

A politikus szerint a vagyonnyilatkozat rovatainak meghatározása felülvizsgálatra szorul. „Erre vonatkozó kérdéseimet, felvetéseimet megküldöm a mentelmi bizottság elnökének, a családi cégben még meglévő tulajdoni hányadomról való tájékoztatás mellett” – tette hozzá.

Forsthoffer Ágnes szerint a nyitó vagyonnyilatkozata a 2026. május 9-i állapotot rögzítette, és benne volt az a 9,3 millió forintos osztalék is, amelyet a családi cégből vett ki a 2024-es év után. A tavalyi év osztalékát ugyan már megállapították, de májusig azt még nem fizették ki neki.

Forsthoffer Ágnes a céges érdekeltséggel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Tekintettel, hogy a 28 százalékos tulajdonrészem értelmezésem szerint nem testesítette meg az Országgyűlésről szóló törvény vagyonnyilatkozati mellékletében szereplő kitételeket, ezért nem tüntettem fel”.

A házelnök utalt arra is, hogy szerinte nem voltak egyértelműek a vagyonnyilatkozati szabályok, vagyis, hogy pontosan mit kell feltüntetni az egyes fejezeteknél. Szerinte a rendszer teljesen elavult fogalmakat használ és alulspecifikált, de az azóta véghezvitt módosítások javítottak a rendszer.

„A nyivános cégadatok alapján 20 éve nyilvánvaló családi cégtulajdonom eltitkolása fel sem merületetett célként” – jegyezte meg Forsthoffer Ágnes.

Nyitókép: HVG / Cabrera Martin


Hozzászólások