szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Dunaújvárosban nem tud – és nem is nagyon akar – megegyezni a baloldal. A Demokratikus Koalíció egy olyan megállapodás betartását követeli, amely a szocialisták szerint nem is létezik.

Időközi választást tartanak júniusban Dunaújvárosban, mégpedig azért, mert a körzet fideszes képviselője távozni kényszerült, mivel nem mással, mint gyilkossággal gyanúsítják. (Az esetről itt, itt és itt írtunk.)

A választást június 5-re írták ki, és a közhangulat valamint az előző képviselő távozásának körülményeiből adódó hendikep nem sok jót ígérne a kormánypártoknak. A baloldalon ilyenkor szokott eluralkodni a menetrendszerinti összefogásláz. Úgy fest, a dunaújvárosi 4. számú egyéni önkormányzati választókörzet üdítő kivételt képez.

Minden párt kedvenc hétvégi időtöltésének megfelelően ma délelőtt közleményt juttatott el a sajtóhoz a DK. Ebben Gréczy Zsolt ezt írja: „az MSZP nem tartotta be az ellenzéki pártok közötti megállapodást, amikor ráindította saját jelöltjét a DK jelöltjére a dunaújvárosi júniusi időközi választáson. A 2014-ben kötött megállapodás szerint az a párt jogosult megnevezni a közös jelöltet az időközi választásokon, aki ezt 2014-ben eredetileg megtette. A DK ennek szellemében állt be az időközi választásokon a szocialista jelölt mögé pl. Újpesten, Tapolcán és Salgótarjánban, mert számunkra fontos a megállapodások betartása, az adott szó tisztessége”.

Gréczy kitér az MSZP-s nyilatkozatokra, amelyek zsarolásnak nevezték a DK-nak azt a húzását, hogy mindent megelőzően jelöltet állított. „Úgy tűnik, hogy a szocialistáknak csak akkor fontos a megállapodás betartása, ha az nekik kedvez, más esetben azt »zsarolásnak«, »egyszeri alkalomnak« tekintik” – véli erről a DK szóvivője, hozzátéve, hogy „most először fordul elő, hogy az MSZP-nek kellene a DK jelöltjét támogatnia, hiszen ebben a körzetben a megállapodás szerint a DK joga volt a jelölés”. A szöveg végén Gréczy még „figyelmezteti” és „felszólítja” az MSZP-t hamisítatlan összefogásos érvrendszerrel: szerinte a szocialisták „a Fidesznek adják a gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő körzetét”, illetve „veszélyeztetik az ellenzéki győzelmet Dunaújvárosban”.

A helyi (és az országos) MSZP szerint ezzel csupán az a baj, hogy nincs semmiféle megállapodás. 2014-ben valóban közösen indultak a DK-val és az Együttel, ám azt sem foglalták írásba, és a választást követően a szövetség föl is bomlott. Történt ugyanis, hogy a képviselő-testületbe listáról bekerült DK-s képviselő nem csatlakozott a két szocialista képviselőhöz, így nem jött létre baloldali frakció.

„Ennek ellenére készek lettünk volna most is együttműködni, akár közös jelöltet állítani” – mondja Pintér Attila az MSZP dunaújvárosi elnöke, ám szerinte a megegyezést minimálisan tárgyalásnak kell megelőznie. Ők közös indulás esetén külső, párthoz nem tartozó jelölt mögé sorakoztak föl, személyi elképzeléseiket is ismertették a DK-sokkal.

Nagyon hasonló javaslattal élt a Párbeszéd Magyarországért nevű formáció helyi vezetője is, aki írt egy levelet az ellenzéki erőknek, melyben a „veszprémi modellt”, azaz egy független jelölt támogatását ajánlotta, és mihamarabbi tárgyalásokat kezdeményezett. Azonban időpontot elfelejtett megjelölni, és azóta sem adott hírt magáról.

A DK viszont közben jelöltet állított, mégpedig annak a Huszti Zsoltnak a személyében, aki legutóbb elég egyértelműen alulmaradt a fideszes riválisával szemben. Ez az MSZP számára nem volt elfogadható, és ők is saját jelölt indítását jelentették be. A szocialisták úgy gondolják, hogy az általuk indítani kívánt Selyem Józsefnek jobbak az esélyei, a körzetben él, és többször is nyert már. Igaz – azt nem teszik hozzá –, hogy a 2010-es választáson ő is kikapott.

A jelöltek személyétől függetlenül mind a helyi, mind az országos szocialista vezetők arra panaszkodtak, hogy már nagyon unják, hogy a DK-val rendre azon a választóközönségen megy a huzavona, amelyik amúgy is a baloldali ellenzékre szavazna, arra viszont a gyurcsányistáknak soha nincs ötletük, hogy az inaktívak közül miként lehetne szavazókat megnyerni. „Már önmagában az is beszédes” – mesélte némileg ingerülten az egyik helyi szocialista –, hogy kikből áll a DK. Egyetlen olyat nem láttunk még közöttük, aki ne a mi párttagunk lett volna annak előtte”. A választási kampány tehát remek hangulatban indul a dunaúivárosi baloldalon, amelynek nem csupán a Fidesszel, de a városban egyre aktívabb Jobbikkal is meg kéne küzdenie.

2014-ben a körzetben fölényesen (a szavazatok 45 százalékát megszerezve) győzött az azóta előzetes letartóztatásba helyezett G. Roland. A baloldali által támogatott Huszti Zsoltnak a szavazatok 30, a jobbikos jelöltnek 17 százaléka jutott. Dunaújváros egyébként egyike azon korábbi MSZP-s fellegváraknak, amelyet a Fidesz 2006-ban, illetve 2010-ben elhódított. Egy esetleges MSZP-s/DK-s/PM-s/Együttes/civil győzelem a baloldal visszerősödésének trendjébe illeszkedne.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!