szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A termelésben dolgozó nők arányának jelentős növelése érdekében indított átképzési programot az Audi Hungaria Motor Kft. – jelentette be szerdán a társaság.

A járműipari cég azt a célt tűzte maga elé, hogy a mostani kettőről az új győri gyárban tíz százalékra növelje a női dolgozók arányát. Ennek érdekében az év végéig mintegy 130 női munkavállalót képeznek át fémipari és jármű specifikus szakmákra.

Kedden 32 fővel megkezdődött az átképzés a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, az Audi Akademie Hungaria, a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégium valamint az Audi Hungaria közös projektje keretében.

Túry Gergely

„Ezzel a Magyarországon egyedülálló programmal szeretnénk a női munkavállalók érdeklődését felkelteni a műszaki szakmák iránt, és biztos munkahelyet, valamint kiváló szakmai fejlődési lehetőséget nyújtani nekik” – idézi Rozman Richárdot, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatóját a közlemény.”

A négyhónapos oktatás alatt a kiválasztott résztvevők elsajátíthatják a járműgyártáshoz kapcsolódó általános és szakmai alapismereteket, valamint megismerhetik az autóiparban használt folyamatokat, anyagokat és szerelési technikákat. Minden képzési modul vizsgával zárul. Azon résztvevők, akik minden vizsgát sikerrel zárnak, a képzést követően munkaszerződést kapnak az Audi Hungariától.

Az Audi emlékeztet arra hogy  2013-ig teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyár épül Győrben présüzemmel, karosszériaüzemmel, lakkozóval és járműösszeszerelő-üzemmel.

Az 1079 lóerős új Corvette porig alázza a riválisait – videó

Az 1079 lóerős új Corvette porig alázza a riválisait – videó

Tápiószelén két iskola is kapott bombafenyegetést hétfőn

Tápiószelén két iskola is kapott bombafenyegetést hétfőn

Martini Noémi: Náci minimalizmus

Martini Noémi: Náci minimalizmus

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám