szerző:
MTI

Becslések szerint 3-4 ezer dolgozó lépett sztrájkba Kínában, az Apple cég iPhone 5-ös okostelefonját összeszerelő gyártósorokon - közölte szombaton egy munkajogi csoport.

A New York-i székhelyű China Labor Watch szervezet beszámolója szerint a munkabeszüntetés pénteken kezdődött a tajvani Foxconn Techology Group csengcsoui gyárában, az északközép-kínai Honan tartományban. Az Apple legnagyobb beszállítójának üzemében több gyártósor egész pénteken állt a dolgozók tájékoztatása szerint.

"A sztrájkot az okozta, hogy a munkásokra túl nagy nyomás nehezedik" - mondta Li Csiang, a nonprofit munkajogi szervezet egyik igazgatója.

Közlése szerint a Foxconn túlságosan szigorú minőségi követelményeket állított a munkások elé, anélkül, hogy biztosította volna számukra a megfelelő szakirányú ismeretek és fogások elsajátítását.

Elégedetlenséget váltott ki közöttük az is, hogy az év leghosszabb kínai ünnepe, a hétfőig tartó nyolcnapos Aranyhét alatt is dolgozniuk kell. Az incidens tovább fékezheti a legújabb iPhone okostelefon eladásait. Az Apple korábban azt közölte, hogy világszerte hiány mutatkozik az iPhone 5-ös készülékek utánrendeléseinél, miután a múlt hónapban rekordmennyiséget, 5 millió darabot értékesítettek a készülékből.

A kaliforniai társaság kiélezett versenyben van a dél-koreai Samsung Electronics Co.-val, hogy melyikük lesz a világ legnagyobb okostelefon-gyártója.

50 éves palackpostát halásztak ki a tengerből Alaszkában

50 éves palackpostát halásztak ki a tengerből Alaszkában

Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?

Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?

Újra erdőtűz pusztít a Kanári-szigeteken, egy körzetet kiürítettek

Újra erdőtűz pusztít a Kanári-szigeteken, egy körzetet kiürítettek

Megéri olcsóbb telefont venni? Kipróbáltuk a jóárasított, “lite” verziós mobilokat

Megéri olcsóbb telefont venni? Kipróbáltuk a jóárasított, “lite” verziós mobilokat

Nem sikerül kihozni a Tátra egyik barlangjában rekedt két férfit

Nem sikerül kihozni a Tátra egyik barlangjában rekedt két férfit

Trump alelnökével, Mike Pence-szel indul újra 2020-ban a választáson

Trump alelnökével, Mike Pence-szel indul újra 2020-ban a választáson