szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az idén januárban a bruttó átlagkeresetek nemzetgazdasági szinten 2,5 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A nettó átlagkereset 146 ezer forint volt.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 822 forint volt januárban. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 230 743, míg a közszférában a nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak 211 693 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 82 097 forint volt.

A nemzetgazdaságban a bruttó keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül 2,8 százalékkal haladták meg a tavaly januárit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,0 százalékkal nőttek, a költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve átlagosan 1,8 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 146 600 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 105 300, a szellemi foglalkozásúaké 187 700) forint volt, 3,9 százalékkal magasabb az előző évinél. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 4,2 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 4,6, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 2,8, a nonprofit szervezeteknél 0,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

Nekiment az igazságügyi tárcának az Országos Bírói Tanács, felülvizsgálnák az aláírt kormányzati alkut

Nekiment az igazságügyi tárcának az Országos Bírói Tanács, felülvizsgálnák az aláírt kormányzati alkut

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Győrffy Balázst a nőverési ügye miatt

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Győrffy Balázst a nőverési ügye miatt

Elölről kell kezdeni a nyomozást a Tate fivérek romániai ügyében

Elölről kell kezdeni a nyomozást a Tate fivérek romániai ügyében

Gulyás Gergely megerősítette, hogy politikai menedékjogot kapott Marcin Romanowski volt lengyel miniszterhelyettes

Gulyás Gergely megerősítette, hogy politikai menedékjogot kapott Marcin Romanowski volt lengyel miniszterhelyettes