Német miniszter igazol át a Daimlerhez

A Daimler kül- és közpolitikai kapcsolatokért felelős alelnökeként folytatja pályafutását Eckart von Klaeden német államminiszter, a Bundestag német-magyar parlamenti csoportjának korábbi elnöke.

  • MTI MTI
Német miniszter igazol át a Daimlerhez

A német járműgyártó társaság keddi közleménye szerint a konzervatív CDU politikusa a szeptemberben véget érő parlamenti ciklus után kezdi el a munkát a cégnél, ahol Martin Jägert váltja.

Eckart von Klaeden 1994 óta tagja a német törvényhozás alsóházának, és 2002-től 2005-ig vezette a német-magyar parlamenti csoportot. 2005 és 2009 között a CDU/CSU képviselőcsoport külpolitikai szóvivője volt. 2009 óta Angela Merkel hivatalában dolgozik, a kancellárhoz rendelt államminiszterként egyebek között a kormányzati bürokrácia csökkentését és a jogalkotási tevékenység erősítését célzó törekvések összehangolása a feladata. 

A Daimler kül- és közpolitikai kapcsolatokért felelős jelenlegi alelnöke, Martin Jäger is a politika közeléből érkezett a céghez. Diplomata volt, és a 2005 és 2009 közötti konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíciós kormány idején a szociáldemokrata vezetésű külügyminisztérium szóvivőjeként dolgozott.

A Daimlernél töltött évek alatt készült el a kecskeméti Mercedes-gyár, és ő írta alá a vállalat képviseletében a magyar kormány és a német konszern stratégiai megállapodását 2012 novemberében. Jäger a gazdaságból a diplomáciába tér vissza, szeptembertől Németország kabuli nagyköveteként dolgozik.

A Daimler kecskeméti gyárát 2012 márciusában avatták fel. A cég az idén áprilisban közölte, hogy a térségben a következő fejlesztést Romániában hajtja végre, Erdélyben több mint 300 millió eurós beruházással sebességváltógyárat hoz létre.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.